Ezernyelvmester
Apja (bölcsészlelkű mérnök, jeles vasútügyi szakíró, nagy ívű közlekedéspolitikai koncepciók kidolgozója) vett pedagógus feleségének egy rendszeres eszperantó nyelvtant, amikor a fiukkal terhes volt, hogy foglalkozzon valamivel, míg megjön a gyerek. Ezt a könyvet fedezte föl tizenkét évvel megjövetele után a törött bokával otthon kornyadozó gyerek, aki rendhagyó módon, de eredményesen barátkozott a nyelvekkel. A némettel NDK-s képregényen, az eszperantóval leíró nyelvtanon keresztül.
Mire középiskolába került, angolul is tudott. A Veres Pálné Gimnázium negyedikes diákjaként az országos középiskolai tanulmányi versenyen első lett latinból is, franciából is, e szakokra felvételi nélkül bejuthatott, az eszperantót meg menet közben vette hozzájuk. A kötelező iskolai orosz is elraktározódott benne, gimnazista korában az olaszt is elsajátította. Később még – különböző mélységben – megismerkedett egy sor másik nyelvvel is. Most izlandiul tanul.
Tizennyolc éves Klára lánya a Facebookon hat általa beszélt nyelvet sorol föl, s ezeket nagyjából a két öccse is megjelölhetné. Otthonról hozták a szülők anyanyelveit, a közös nyelvvel, az eszperantóval együtt, holland gyerekközösségben nőttek föl, a nyelvoktatásban élenjáró régióban jártak iskolába... Így könnyű. Apjuk már tizenkét éves korában lefordította Gerald Durrell egy regényét a saját szórakoztatására, majd kamaszfejjel Georges Simenon egy krimijét, a Maigret és a bíró házát az apja születésnapjára – olaszból.
Sok évvel később apja előásta ezt a kéziratot, Ertl pedig összevetette a francia eredetivel, és meglepően keveset kellett javítania rajta ahhoz, hogy kiadható legyen. Meg is jelent. Már diák korában rábízták az eszperantista pedagógusok szakfolyóiratának, az Internacia Pedagogia Revuónak a szerkesztését. Szerkesztett ő az egyetemen egy másik folyóiratot is, az Opus Nigrumot. Ebben jelent meg az ő fordításában magyarul az eszperantó irodalom talán legnagyobb becsben tartott alkotása, William Auld poémája, a La infana raso. (Egy kis ízelítő a nem épp könnyen fordítható műből: „Polintrikus szónoklik demagőggel: / azt dürgi gründolnunk kell svéderőnkkel, / s ha provokádják békás nemzetünket, / fejvesztjük minden kegyszerrendszerünket.”)
Az ironikusan apokaliptikus művet egy akkori bölcsészkari KISZ-titkár, a későbbi kalandor, a 2009-ben Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo illusztrálta. Hálából Ertl lefordította eszperantóra, és beletette a lapba Rózsa néhány spanyol nyelvű versét. Lator László híres versfordító szemináriumára járt, és csöndben bosszankodott, hogy ha az egy versfordító szeminárium, akkor minek viszik oda kezdő költőcskék a saját verseiket fölolvasni. Többek között Kemény István és Tóth Krisztina volt ott a kezdő költőcskék között...
Ertl is ekkor írta (eléggé dekadens) versei nagy részét eszperantóul. Ertlt fordítóként fölfedezte Lator, egy olasz fordítóverseny nyomán, meg Barna Imre is, és így még diákként elkezdhetett dolgozni az Európa Kiadónak. Úgy volt, hogy a kiadó újlatin részlegét erősítheti majd az egyetem után, bele is vetette magát a nyelvei közül akkor még hiányzó spanyolba. Jött azonban a rendszerváltás, megkeményedtek a költségvetési korlátok, és az Európa nem merte bővíteni vele a létszámot. Ertl ezután két évig tanított négy nyelvet a Trefortban. Franciát, latint, angolt rendes órákon, eszperantót szakkörben. Közben az ELTE eszperantó szakán is oktatott, a korai, liberális Fideszben is nyüzsgött egy kicsit. Mivel az apjától csekély alvásigényt örökölt, üres éjszakai óráiban tovább fordítgatott, s a rádió irodalmi műsorainak is készített interjúkat, sajtószemlét.
Ez idő tájt komolyra fordult a kapcsolata egy francia pszichológus lánnyal, akivel Grésillonban jöttek össze egy eszperantó ifjúsági rendezvényen, ahol Ertl az eszperantó szerelmi költészetről tartott előadást. 1991-ben hirdették meg a rotterdami székhelyű Eszperantó Világszövetség lapjának, az Esperantónak a szerkesztői posztját. Ertl megpályázta az állást, s többfordulós komoly versenyben el is nyerte. Kiköltözött Rotterdamba, ahol magyar-francia-eszperantó családot alapított. 1993-ban megjelent Umberto Ecónak A tökéletes nyelv keresése az európai kultúrában című műve, amelyben az olasz író korábbi véleményével ellentétben elég pozitívan nyilatkozott az eszperantóról. Ekkor csapott le rá Ertl egy francia nyelvész barátjával. Hosszú és nagyon érdekes beszélgetést vettek föl vele az eszperantóról és a jövő többnyelvűségéről, ami 1994-ben meg is jelent eszperantóul, azután még vagy hat nyelven.
Az Esperantót 2001-ig szerkesztette. Akkor aztán kirúgta magát. Meleg munkatársát méltatlan vádak érték, s amikor a kollégáját ellehetetlenítették, Ertl szolidaritást vállalt vele. Felmondott. A történetet megírta a La Postdomo című szatirikus kisregényében. Ekkor alapította barátaival az egyik legelső eszperantó nyelvű internetes orgánumot, a Libera Foliót. Ez az a fórum, ahol a hagyományosan önfényező, a konfliktusokat rejtegető eszperantó világban minden rosszat, kellemetlent meg lehet írni, minden gondot, konfliktust ki lehet beszélni. Ezért szeretik, ezért utálják, nagyrészt ugyanazok, attól függően, hogy éppen kit és mit találnak el benne. Ertl a világszövetség választmányi tagjaként is megpróbált tenni valamit azért, hogy a szervezet nyitottabb és demokratikusabb legyen.
Szemben azokkal, akik mozgalmárként pörlekednek azzal a sajnálatos ténnyel, hogy belátható időnkben az angol tölti be azt a szerepet, melyre az eszperantó lenne ideális, Ertl azok közé tartozik, akik szerint a létező eszperantó közösségnek a maga valóságával, sajátos értékeivel, minőségével, nyitottságával és sokszínűségével – pozitív üzenetével – kell hatnia a világra.
A család 2002-ben átköltözött Brüsszelbe, mert Ertl a rasszizmus ellen harcoló európai nem kormányzati szervezetek hálózatánál, az ENAR-nál (European Network Against Racism, Európai Rasszizmusellenes Hálózat) talált beállítottságához illő állást. Információs tisztviselőként tartotta ezer szálon a kapcsolatokat, végiglobbizta az EU intézményeit és fórumait, hogy minél több helyen, minél nagyobb hangsúllyal foglalkozzanak a rasszizmussal.
2002 őszén kapta meg Kertész Imre az irodalmi Nobel-díjat. Rögvest lett szponzor és érdeklődés a Sorstalanság eszperantó kiadására, s 2003 tavaszára el is készült a fordítás. Magyarország közeledett az uniós tagsághoz, s Ertl mindenhol elhelyezte az életrajzát, hogy tudjanak a létezéséről, ha valamelyik uniós intézménynél szükség lenne rá. Tíz évvel ezelőtt lett is a luxembourgi székhelyű Európai Számvevőszéknél, s Ertl azóta annak kis magyar fordítói részlegénél dolgozik. Ertlék gyökeret eresztettek, házat vettek Helmdange-ban, egy kis luxemburgi faluban.
Már elég sokan olvasták a nagy világnyelveken Soros Tivadarnak (Soros György apjának) a magyar nácivilágról és családja megmentéséről szóló egészen sajátos hangvételű, félelmetesen ironikus memoárkötetét, mire magyarul is megjelent Álarcban címmel. Soros Tivadar Teodoro Svarc néven alkotott évtizedeken át eszperantóul. A memoárja is eszperantóul íródott és jelent meg 1965-ben. Magyarul 2002-ben adták ki Ertl fordításában. A műnek Angliában nagy sikere volt, az Egyesült Államokban is feltűnést keltett, Németországban még zsebkiadást is csináltak belőle, törökül, oroszul is sikert aratott. Csak Magyarországon nem figyelt föl rá senki. Itt nem kellett a kutyának sem. A fordítónak ez nagyon fáj. Ezen „Arcok” szerzőjének is.
Névjegy
Ertl István 1965-ben született Budapesten. 1989-ben végzett az ELTE latin–francia–eszperantó szakán. Az Eszperantó Világszövetség lapját szerkesztette Rotterdamban, az Európai Rasszizmusellenes Hálózat munkatársa volt Brüsszelben, jelenleg az Európai Számvevőszék fordítója. Luxemburgban él francia feleségével és három gyermekével. A szülők a gyerekekkel az anyanyelvükön beszélnek, egymással eszperantóul. Ertl fordította eszperantóra Kertész Imre Sorstalanságát, Örkény István egyperces novelláinak egy részét, Raymond Queneau-tól a Stílusgyakorlatokat. Borges, Martin du Gard, Simenon, Verne stb. alkotásai jelentek meg magyarul a fordításában. Ő ültette át magyarra az eszperantó irodalom egyik főművét, William Auld A gyermeki faj című poémáját. Jelenleg a poznani egyetem eszperantó szakán oktat.
