Azóta néhányszor összefutottunk. Mindig közvetlen volt az ifjú titánból nemzetközileg jegyzett himalájai veteránná őszülő Erőss Zsolt.

Országosan ismertté 2002-ben vált, amikor első magyar állampolgárként jutott fel a Föld legmagasabb csúcsára. Hegymászókarrierje azonban évtizedekkel korábban szülőföldjén, Erdélyben kezdődött. Az 1968-ban Csíkszeredában született Erőss Zsolt a hegymászást 1981-ben kezdte a Békás-szorosban, majd 1983-tól már szervezett keretek között hódította a csúcsokat. 1988-ban családjával áttelepült Magyarországra, és rögvest belevetette magát az itteni hegymászóéletbe. Az egykori Szovjetunió területére szervezett expedíciókon derült ki, hogy rendkívül jól bírja a nagy magasság jelentette megpróbáltatásokat. 1990 és 1994 közt megmászta a volt szovjet terület valamennyi hétezres csúcsát, ezek alapján kapta meg a Hópárduc címet.

Első himalájai útja hova máshová, mint a Mount Everestre vezetett. 1996-ban egy magyar expedícióval ment, két próbálkozása is volt, de akkor nem ért fel. (Az egyik kísérlet közben, a sátorban halt meg társa, az osztrák Reinhard Wlasich.) 1999-ben jutott fel első nyolcezres csúcsára, a Nanga Parbatra. Jellemző rá, hogy titokban mászott. Egyedül, serpák nélkül, még a csúcs megmászására sem volt engedélye. És mégis – új úton jutott fel a 8125 méteres csúcsra. Eredményét évekig titokban tartotta, attól félt ugyanis, hogy kitilthatják Pakisztánból, és így nem hódíthatja meg a Karakorum többi nagyobb csúcsát. A titkolózás nem esett nehezére, számára nem a hírnév volt a lényeg, hanem maga a mászás.

2002-ben egy államilag támogatott (Deutsch Tamás sportminiszter 30 milliót adott az útra) expedíció tagjaként feljutott a Mount Everestre. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Erőss oxigénpalackkal mászott, nem is volt igazán büszke a teljesítményére. Bezzeg az ország! Senki nem firtatta, hogyan jutott fel, a lényeg, hogy fent volt. Számára továbbra is a valódi hegymászó-teljesítmények jelentették a kihívást, de nem ragaszkodott ahhoz, hogy új úton jusson el egy csúcsra. A normál „ösvényeken” akart minél több nyolcezres csúcsot megmászni, de továbbra is oxigénpalackok és serpák segítsége nélkül. Tíz évvel ezelőtt Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval megalapították a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatot, első útjuk a Gasherbrum II. 8035 méteres csúcsára vezetett. 2006-ban megmászták a Dhaulagirit (8167 méter).

Abban az évben ismerte meg a feleségét – egy internetes társkereső segítségével. Sterczer Hilda egy ideig nem is hitte, hogy valóban Erőss Zsolttal került kapcsolatba, s nem egy internetbetyárral. A férfi elhívta őt egy alpesi mászásra, ahol kiderült, hogy nincs csalás a dologban. Egy évre rá mindketten ott voltak a Hidden Peak (8068 méter) és a Broad Peak (8047 méter) meghódítására szervezett expedícióban. Mindkettőjüknek sikerült. 2008-ban ismét kettesben indultak a Makaluhoz (8463 méter), de ezúttal csak Erőss jutott fel a csúcsra. Az Index.hu-n olvasható történet szerint Hilda úgy érezte, balesetük lesz, ha ő is felmászik. Erőss hiába könyörgött neki, hajthatatlan maradt. A balsejtelemből annyi igaz volt, hogy Erőss a mászás során komoly fagyási sérüléseket szerzett, és néhány lábujját amputálni kellett. De következő évben sem állt le, megmászta a Manaslut (8156 méter). Sterczer Hilda ide nem kísérte el, mert első gyereküket, Gerdát várta, aki 2009 tavaszán született.

2010-ben tragédia történt. Két kezdő alpinistával mászott a Tátrában, amikor megcsúszott velük a hó, és eltört Erőss lába. Orvosai tanácsára térd alatt levágatta lábát, és hamarosan lábprotézissel mászott. A baleset évében még sikertelenül próbálkozott a Cso-Ojuval, rá egy évre viszont megmászta a világ ötödik legmagasabb hegyét, a Lhocét. 2011-es másik sikere: novemberben született meg fia, Csoma. A 2012-es Annapurna-expedíción szakított évtizedes mászótársával, Mécs Lászlóval. Ezen az expedíción tűnt el Horváth Tibor mászótársa és barátja.

Makacs, kitartó emberként ismerték barátai, olyannak, aki pályafutása elején maga sem titkolta, hogy nem igazán csapatjátékos, de önzése idővel sokat csökkent. A hegyeket alaposan feltérképezte. Határozott elképzelése volt arról, egy csúcs meghódításához mi a legcélravezetőbb stratégia.

Igen, önfejű is volt. A fiatalok felnéztek rá, megtiszteltetésnek érezték, ha együtt mászhattak vele. Segítette őket, de minden esetben hangsúlyozta, hogy valamennyi mászó a saját felelősségére van a hegyen. Akkor is, ha csapatban másznak. Mindent megteszünk a másikért, de a felelősség mindig az egyéné.

Tisztában volt azzal, hogy veszélyes pályát választott, de számára a mászás volt az élet. A magashegyekben az ember alapvetően önmagára számíthatott, itt derül ki, hogy ki mennyit ér. Gyötrődött a pozőrök, a szerinte műéletet élők között. 2008-ban írta, hogy „a hegymászás célokat ad, kultúrákat, távoli vidékeket, életformákat ismertet meg velünk. Életünk és társaink élete is múlhat azon, hogy mennyire tudunk önmagunkra és környezetünkre figyelni. Ez önmagában is személyiségformáló. Az emberi teljesítőképesség határait feszegetni érdekes, értékes dolog. A hegymászásban nincs doppingellenőrzés, és még a legalizált »ajzószer«, a palackozott oxigén használata is elfogadott az expedíciózásban”.

Erőss Zsolt a legtapasztaltabb, nemzetközileg is elismert magyar hegymászó volt. A tizennégyből tíz nyolcezres csúcsot küzdött le, kettőt műlábbal. Az utolsó, a Kancsendzönga (A magas hó öt kincse – képünkön) őt is legyőzte. A K2-re és az Annapurnára már sohasem juthat fel.

Erőss Zsolt