ByeAlex fütyült a világra

Fütyült a világra, nem törődött a kritikákkal, és magyarul énekelte a klasszikus eurovíziós slágerektől igen különböző Kedvesem című dalát. És sikerült. ByeAlex bejutott a döntőbe.

Idén a magyar dalhoz hasonló, kissé furcsa produkciók bizonyultak sikeresnek az 58. európai dalfesztiválon. Úgy tűnik, tényleg nem érdemes beállni a sorba – bejön, ha valaki kicsit más. A Hollandiát képviselő Anouk előadása és dala annak ellenére emlékezetes maradt, hogy nem volt semmi körítés, semmi szélgép vagy epilepsziát okozó fények. Csak állt a színpadon és énekelt, elvarázsolva a malmői Aréna közönségét és a tévénézőket is.

Az izlandi Eythor Ingi, akiről azonnal egy viking harcos jut a néző eszébe, szintén az egyszerűséggel nyerte meg a szavazókat: egy halászfalut ábrázoló háttér előtt kissé szenvedő arccal és nagy ívű gesztusokkal énekelt egy szerelmes balladát. A fogadóirodák egyik kedvence, a norvég Margaret Berger sem vitte túlzásba a mozgást és a látványvilágot. Egy kicsit komorabb, sötétebb tónusú, poposabb, az izlandi dívát, Björköt idéző dallal érkezett, már az első ütemek megragadták a figyelmet, akárhol végez is majd szombaton, az I Feed You My Love című száma slágerlistagyanús.

A máltai Gianluca egy ukulelével kísért könnyed nyári dalocskának köszönheti a döntőbe jutást, az azeri induló, Farid Mammadov számánál viszont emlékezetesebb volt a színpadkép: a 21 éves énekes egy üvegdoboz tetején énekelt, abban pedig egy táncos adta Farid élő tükörképét.

Meglehetősen egyedi produkcióval érkezett Románia is, egy operaénekest indítottak. Kétségkívül Cesar, a kontratenor volt az idei Eurovíziós Dalfesztivál legképzettebb énekese, az azonban meglepő, hogy a dance-alapokra, elképesztően magas hangon történő áriázás ennyire tetszett a telefonon és SMS-sel szavazó publikumnak.

Nagy sikert arattak a balladák is. Az Oroszországot képviselő Dina Garipova, az észt Birgit Őigemeel, a moldovai Aliona Moon is az érzelmekre apellált. A grúz duó, Sophie Gelovani és Nodi Tatishvili a 2011-es győztes azeri párosra hajazott, ők is egy szerelmes számnak köszönhetik, hogy ott lesznek a szombat esti fináléban.

Bőven jutott cukormázas pop is a műsorba, a nagy esélyesnek tartott dán énekesnő, Emmelie de Forest például hozta az eddig sikeres formulát: négynegyedes ütem, könnyen megjegyezhető, fülbemászó refrén és persze a csinos hölgy. Ezt a receptet követték a fehéroroszok, az ukránok és a finnek is. Az őket képviselő, svéd származású Krista Siegfridsnek köszönhetjük az elődöntők legemlékezetesebb pillanatát: a dal végén megcsókolta egyik háttérénekesnőjét. Mint mondja, így szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy a skandináv országok közül csak hazájában nem elfogadott az azonos neműek házassága.

Idén sem hiányoztak a charmeurök, az írek, a belgák és a litvánok helyes fiatalemberek által előadott szerelmes dalokkal hódították meg a nézők és a zsűri szívét.

Noha a fogadóirodák és a média minimális esélyt jósolt a görögöknek és az örményeknek, az előbbiek folkkal fűszerezett mulatós ska száma, és utóbbiak a Black Sabbath gitárosa, Tony Iommi által szerzett dala is felcsendül majd a döntőn, ahol a magyar indulót is viszontláthatjuk.

– Nagyon ideges voltam, de sikerült, és ez fantasztikus. Érzek némi elégtételt, hiszen néhány hónapja egy civil voltam, aki számokat írogatott. Aztán megnyertem A Dalt, utána szétszedtek, azt mondták, mennyire rossz, hogy én győztem. Most Malmőben magyarul énekeltem, és bejutottam a döntőbe – nyilatkozta ByeAlex, azaz Márta Alex az MTI-nek. Majd hozzátette, célját már elérte: meg akarta mutatni „a mostanában nagyon kishitű magyaroknak, hogy nem kell azonosulni senki mással”, az pedig nem érdekli, hogy hányadik helyen végez majd.

Alex szombaton tizenhetedikként lép majd színpadra, előtte egy igazi legenda, Bonnie Tyler énekli majd el a Believe in Me című számot, és a házigazda Svédországot képviselő Robin Stjernberg a Yout. A britek az utóbbi években ismert és már sikeres arcokkal szerettek volna győzelmet aratni, 2011-ben a kétezres években igen sikeres Blue nevű fiúegyüttest, tavaly pedig a 75 esztendős Engelbert Humperdincket indították, ám a várva várt siker elmaradt, az egykor szebb napokat látott előadó végül csak 25. lett a 26 indulóból.

A fogadóirodáknál lehetséges győztesként a dán Emmelie de Forest, a norvég Margaret Berger és az ukrán Zlata Ohnevics neve forog a legtöbbet. A BBC által megszólaltatott Derek Gatherer azonban más véleményen van. A statisztikus egy számítógépes szimulációs rendszerben dolgozta fel az elmúlt tíz év voksolási trendjeit, ezek alapján pedig úgy véli, hogy Oroszország lesz a tuti befutó.

Márta Alex helyezéséről szintén nem érdemes jóslatokba bocsátkozni. A fiatal újságíró mindenképpen nyertesen tér majd haza Malmőből: televíziós szereplése, a rádiós játszások és az internetes letöltések eddig legalább 7 millió forint bevételt hoztak neki a konyhára.

ByeAlex számára – az őt „szétszedőkkel” szemben – már az komoly elégtétel, hogy bejutott a fináléba
ByeAlex számára – az őt „szétszedőkkel” szemben – már az komoly elégtétel, hogy bejutott a fináléba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.