Óra a zaciba a Pókemberért

Már három lemezbemutatónk volt, de még egy lemezt se adtunk ki – hökkent meg Kama és Sanyóca, vagyis Kamau Makumi és Bártfalvi Sándor, a Mary PopKids nevű együttes két huszonéves alapítótagja. Pedig már két lemezre is elegendő pop- és soulszámot írt a hét – egyes fellépéseken tizenegy – fős budapesti csapat, akik tavaly elkészítették 2012 egyik legötletesebb képi világú hazai videoklipjét.

Sanyi, valamint Kama szívesen invitálja meg héttagú csapatuk mellé más zenésztársaikat is. Úgymint a pécsi Punnany Massif tagjait, vagy a Kesh együttes fiatal énekesnőjét, Herrer Sárát. A Mary PopKids első lemezére a rajongóknak még tavaszig várniuk kell, de a számokat bárki meghallgathatja ingyenesen a formáció SoundCloud weboldalán. – A zenei stílusunkat nehéz lenne behatárolni. Kicsit pop, kicsit soul, néha elektronikus, néha blues, olykor swing, máskor gospel – fejtegeti Sándor, aki a Viva zenecsatorna Megálló című kívánságműsorát is vezeti.

Kama és Sanyi
Kama és Sanyi

A két alapítótag tizenévesen találkozott először egy nyáron a Balatonon, ahol szabadidejükben a holland válogatott mezében rúgták a bőrt. Hamar kiderült, nemcsak a foci, a közös zenélés is vonzza őket. A főiskolás évek alatt gyorsan verbuválódott össze a csapat. Részt vettek a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, az ottani közönségszavazáson a százhatvan induló közül a hatodikok lettek.

Az első fellépésük a budapesti Merlin Színházban volt, telt házzal. Azóta jobbára az A38-on lépnek fel, ahol az örömteli jammelésükkel sikeresen töltik meg a rajongókkal a hajó gyomrát.

– Eredetileg Cruisersnek hívtuk a zenekarunkat. Aztán rájöttünk, hogy a név nem elég hangzatos. A dobosunk tanácsára változtattuk meg Mary PopKidsre – magyarázza Sándor. Őszintén bevallja, a Mary Poppins musicalt nem szereti, sőt ha meghallja, akkor a plafonra mászik.

Egy nyári házibuli másnapját mutatta be az együttes a Mosoly című első klipjében, amelyet a pécsi zenészkollégákkal, a Punnany Massif tagjaival készítettek. A színpompás videóban a buli reggel újra kezdődik, a fiúk és lányok csiricsáré jelmezekben „pörögnek” az ételmaradékokkal teli asztal körül, közben pirítós és konfetti száll a levegőben. A szereplők azonban nem mozognak, ehelyett mindenki egy-egy nyakatekert pózba mered mozdulatlanul, miközben a kamera pásztáz köztük. A klip pikantériája az volt, hogy a zenészeket nem modellezték le digitálisan, hanem ténylegesen mozdulatlanul álltak a forgatás alatt, míg az operatőr közöttük mozgott.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

– Negyven fokban, bőrdzsekiben nehéz egy pózban megmaradni. Ha csak egy ember is elrontotta a jelenetet, kezdhettük az egészet elölről – magyarázza Sanyi, majd hozzáteszi: – Persze néha kicsit megremeg a kéz, de pont ettől lett jó a klip.

A felröppenő pirítósokat fémhuzalokkal, az égbe szálló palacsintát damillal rögzítették, majd számítógépes utómunkával kiretusálták. A jelmezeket a bandatagok szerezték be, legyen szó nagykabátról, kuktasapkáról vagy egy lila királyi palástról. – A dobosunk az óráját tette be a zaciba a Pókember- és a Scooby-Doo-jelmezért – mesélik az alapítók.

A szürreális házibuli-videót a Lángoló Gitárok magazin a tavalyi év legjobb magyar klipjének választotta. A Mosoly néhány hónap alatt átlépte a másfél milliós nézettségi határt a You-Tube megosztón, s bekerült 2012 őszének tíz legnézettebb magyar videója közé.

Most tavasszal új klipet készít majd a PopKids, továbbá az örömzenélő brigád tervezi, hogy külföldön is szerencsét próbálnak. – Mindez nem fog problémát okozni. Felkészültek vagyunk, és a számaink kilencven százaléka angol nyelvű – mondja az apai ágon kenyai származású Kamau. És még a csapat nevét sem kell magyarázniuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.