– Az első, gyerekkori rajzomon anyukám szerepel, amint felemeli a kezét, mert nem ágyaztam be – idézi fel óvodás éveit a Szegeden született, harmincnégy éves művész. Piarista gimnáziumba járt, közgazdász édesanyja szerette volna, ha a fia is a pénzügyi pályát választja. Tibor mégis a rajzolás mellett döntött, amiben végül a szülei is támogatták. Először a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanult rajz–angol szakon, majd két év után bejutott az Iparművészetire, ahol sorra gyártotta a filctollal készült „gyerekrajzait”.

A pár tollvonásból álló frappáns figurái először a Csókolom, pókmajom! című, állatrajzokkal és humoros köszönésekkel teli könyvében szerepeltek. Tibort a kézi rajz mellett azonban a digitális képalkotás is érdekelte. A Piroska és a farkas meséjéhez három, pixelekből álló rajzot küldött be egy francia pályázatra. A négyszögletes figurák és az alapszínekre redukált ábrázolás a gyerekkönyvekkel foglalkozó magyar Csimota Kiadó tetszését is elnyerte. Felkérték, hogy készítse el a teljes történetet egy könyv formájában.

A Piroska után két másik Grimm-mesét, A három kismalacot, majd a Hófehérke és a hét törpét is pixelbe öntötte. Az utóbbiban az olvasó a digitálisan létrehozott rajzok helyett eredeti, keresztszemes hímzéssel készült képekről talál fotókat. Kiadója ugyanis azt kérte Tibortól, hogy csavarjon egyet eredeti ötletén. A grafikus ezért felkereste családi ismerősét, Budai Sándort Dévaványáról, hogy a Békés megyében élő férfi fonállal hímezze vászonra a számítógépen tervezett képeket.

A humor Kárpáti filcrajzaiból sem hiányzik. Víg Balázs Három bajusz gazdát keres című könyvében méretben és stílusban eltérő bajszok kalandját rajzolta meg, amint gazdáik orra alól leugorva világgá mennek. Piskolti Bernadett Pápaszem munkájában szópárokat illusztrált szó szerint: vasmacska – vas macska, fekvőrendőr – fekvő rendőr. Legújabb, Juhhé, szemüveges lettem! című könyvében Hohol Ancsa szerzővel azt bizonygatta, hogy a kicsiknek szemüveget hordani igenis menő dolog.

A grafikus a diplomamunkájának köszönheti, hogy bekerült a The New Yorker magazinba. Szakdolgozatát a híres illusztrátorról, Bányai Istvánról írta. A Budapesten született, de az 1980-as évek közepén az Egyesült Államokba emigrált művész olyan magazinoknak dolgozik, mint a Playboy, a Rolling Stone vagy a The New Yorker. Tibort a grafika tanszék vezetője, Molnár Gyula mutatta be Bányainak, akinek tetszettek a pályakezdő fiatal rajzai, és beajánlotta a The New Yorker szerkesztőségének.

Tibor először filctollal alkotott, divat témakörben: karikatúrákat készített híres divattervezőkről, így Karl Lagerfeldről, Marc Jacobsról, a Dolce & Gabbana márkát alapító duóról, Domenico Dolceról és Stefano Gabbanáról. Pixelrajzaira az amerikai újság művészeti vezetője is felfigyelt.

– Amikor megjelent a Piroska és a farkas könyvem, küldtem egyet a The New Yorker szerkesztőségének is. Szerették a pixeles megoldást, így azóta is „kockázom” – meséli. Arra törekedett, hogy a lehető legkevesebb elemből építkezzen, de a sztori érthető, a figurák pedig kivehetőek legyenek. Ezt a szabályt akkor is betartotta, ha éppen a Fehér Házat, az Empire State Buildinget vagy egy múzeumi dinoszaurusz csontvázát rajzolta meg.

– Egy pixel sok mindent jelenthet. Lehet egy láb, egy kéz, a Szabadság-szobor vagy King Kong orra, Mickey egér szeme, a Chrysler Building ablaka, madáreledel, egy ló patája, hópehely, metrószerelvény lámpája vagy karácsonyfadísz – fejtegeti Tibor. A magyar grafikus elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a The New Yorker 2011-es fesztiváljának plakátjait az ő pixelépületei díszítették. A reklám a New York-i buszokon, a sárga taxikon, de még a Times Square fényreklámján is látható volt. Megérte a kockákat rakosgatni.