Kora délelőtt van, amikor a halashoz menet benézünk a Bérci Házba. Ami lényegében „maszek művház”. Az épület utcafrontján vannak a vállalkozás irodái, a csendesebb, udvari részen pedig a rendezvénytermek. Az egyikben éppen méhésztanfolyamot tartanak. A hátsó traktusban raktárakat alakítottak ki. Több száz fős halfőzések minden kellékét megtaláljuk itt, a bográcsoktól a sörpadokon át a sátrakig. Martonosi gyors telefonokat intéz. Ahogy hallom, Érsekcsanádon éppen bontják egy szabadtéri rendezvény sátrait, Pécsett pedig építeniük kell a következő hétvégén. Mindeközben a méhészekkel is egyeztet a teremhasználatról. Szerencsére betoppan Béres Béla, az egykori József Attila Művelődési Központ volt igazgatója, a Halászléfőző Népünnepély másik kiötlője, aki tizenkét évig volt főszervezője a város legnagyobb rendezvényének. De aztán közbeszólt a politika, és ma már fesztiválnak hívják a nyári bajai halfőzést. Béla bácsi mutatja a folyosó falán a régi fotográfiákat. Hosszú évtizedekig ebben a házban élt a legendás bajai fotográfus, Bérci László, aki még egy személyben volt művész és mesterember – magyarázza –, s amikor Martonosi Attila az örökösöktől megvette az épületet, Gyulavári József fotográfus révén a régi üvegnegatívok egy része is hozzá került. Azóta állandó kiállításoknak is otthont ad a ház.

Martonosi végez a telefonokkal. Indulunk tovább. Vár minket a halas. Szerencsére ismerik Attilát. Tudják, hogy előbb-utóbb odaér. Csak előtte még elintéz egyet s mást. Többek közt magunkhoz veszünk néhány tűzterelő vaslapot egy műhelyben, dekorációs elképzelésekről tárgyalunk egy amatőr festővel, focilabdákat vásárolunk a Virgonc SE labdarúgóinak. Az egyesület Attila szívügye, majd iszunk egy kávét a főtéren Körte Jánossal. Az ő nevéhez az emblematikus bajai étterem, a Véndió vendéglő egyik jobb korszaka kötődik, ráadásul Martonosi nála volt szakácsgyakornok. Emiatt sokat ugratják egymást.

Az előző héten Körte János Ulmban volt bevetésen a halkommandóval. A kommandó lényegében bárhol képes, akár tábori körülmények között is, tetszőleges számú adagban originális bajai halászlét előállítani. Martonosi újra telefonálni kezd. Valahol valami gond van a sátrakkal, egy másik helyen kevés a bogrács. Amíg ezek az ügyek megoldódnak, Körte elmeséli, hogy éppen osztották a halat a németeknek, amikor valaki megszólalt magyarul: már a Duna túlsó partján érezte az illatokból, hogy itt bajai halászlét főznek. Kiderült, hogy idegenbe szakadt bajai srác. – És tudod, hogy mit kért? –néz rám Körte János. – Halfejet, apukám! Bajaiként tudta, hogy azt nem passzírozzák szét, de a vendégeknek sem teszik ki. Nem illik. Fejet csak otthon lehet enni, vagy valami ínyenc helyen. Ez egyébként a bajai halászlé legfőbb technológiai problémája: nincs alaplé, ezért nagyobb adagoknál rengeteg fej és farok megy pocsékba. De nincs időnk elmélyülni, mert vár minket a halas.

Mire befutunk a halboltba, már minden elő van készítve. Attila mindig itt vásárol. Hol öt, hol ötven, néha ötszáz főre. Fél szavakból értik egymást Marika nénivel, aki csak annyit kérdezett telefonon, hogy hány vendég lesz. Ez most egy minicsomag, éppen csak a hangulat kedvéért főzünk. Baját nem lehet megúszni halászlé nélkül. Betesszük a halat a hűtőtáskába, és elindulunk a közeli Ósükösdre.

Félúton azért megállunk az érsekcsanádi Duna-parton, ez olyan a bajaiaknak, mint a pestieknek a Rómaipart. Nyáron, aki teheti, kivonul fürödni, pecázni, csónakázni. A fiatalok több napra is kitelepülnek egy-egy zátonyra. Nagy előnye a helynek a gyenge térerő. Végre Martonosi mobiltelefonja is elnémul, tudunk egy kicsit beszélgetni. Csanádi témával nyitok: azt mesélik, legénykorodban egy láda sörrel átúsztad itt a Dunát. – Nem volt egész láda, s hátizsákban vittem – szerénykedik. – Hazaengedtek a katonaságtól, s a gáton jöttem ki egy Rigával a barátaim után, de nem tudtam, hogy melyik oldalon táboroznak. Nem akartam még húsz kilométert mopedezni, ezért úsztam. Egy kicsit azért meglepődtek, mikor kimásztam a vízből. De ma már nem hívnám ki a sorsot. Családos ember vagyok. Nem játék a Duna.

A Bérci Ház óta szorongatok egy kötetet, amit tavaly adott ki a cége: Bajai arcélek – Kisvárosi életutak.

– Régi vágyam volt – meséli –, hogy egy könyvben olyanok szerepeljenek, akik ebben a mediterrán kisvárosban élnek, alkotnak. Nagyon különböző sorsok fonódtak kötetté, helyi művészek, orvosok, sportolók és tanárok életútinterjúi szerepelnek együtt. Érdekes, hogy amikor először szóba került a könyv terve, sokan nem hittek benne. Most, hogy már olvasható, forgatható, azt kérdezik: mikor készül a második kötet?

Eltűnődünk a város vonzerején. Itt szinte ragályos a lokálpatriotizmus. Martonosi Attila például katymári, Körte János és Béres Béla kalocsaiak, mégis bajaiak lettek. Egy öreg futballista, Kovács „Tojás” László mondta egyszer nekem, épp Érsekcsanádon, hogy azok az „idegenlégiósok”, akik legalább egy évig Baján fociztak, mind itt ragadtak, s végleg letelepedtek a városban.

Jócskán délutánra jár az idő, mire kiérünk Ósükösdre. Néhány házikó és egy turistaház áll ma a történelmi Sükösd területén, ahonnan még a XIX. században költöztette kedvezőbb fekvésű helyre a kalocsai érsek a falut. Amíg rottyan a hal, a bajai halászlé tényleg percek alatt készül, körbenézek a 40,5 millió forintos uniós támogatásból megújult turistaházban. Nagy csoda ez, hiszen jól emlékszem még a vaságyas, kályhás korszakra. De az igazi csoda mégis az lehetett, hogy 20 évvel ezelőtt meglódult egy fiatalember fantáziája ezen az elhagyatott, s tegyük hozzá, meglehetősen lepusztult helyen, ahol akkoriban csak a szél járt. Meg Attila, aki tájfutó volt, s gyakran edzett a környéken. Sikerült rábeszélnie a barátait, s a Virgonc SE megvette a romos turistaházat. A tájfutás azóta természetjárássá szelídült. De Ósükösd az elmúlt két évtizedben felvirágzott a kezük alatt. Valakinek egyszer, annak is sok éve már, kicsit talán csúfondárosan csúszott ki a száján a szó: király ez a hely. És tényleg „királyság” – az országos kék túra útvonalán.

Névjegy

MARTONOSI ATTILA 1966-ban született, Katymáron nőtt fel. 1980 óta él Baján. Az Eötvös József Főiskolán végzett. Rendezvényszervező vállalkozó, a Bajai Halászléfőző Népünnepély egyik ötletgazdája, a Bajai Halkommandó alapító tagja, a Virgonc SE elnöke. 1985-ben tájfutóként fair play díjat kapott. Nős, három gyermek édesapja.