A homály egy órája
Gyurkovics Attilát, a Para Park ötletgazdáját a legkevésbé sem lepi meg a szokatlan kikapcsot részletező beszámolónk. Mint mondja, a többség efféle tapasztalatokkal hagyja el a szuterént. Ilyen alkalmakkor nem titkolja elégedettségét, mivel néhány éve még gyakorló bolondnak nézték, amikor forradalminak gondolt ötletével házalt.
Ez azért némiképp érthető. Vagyis az vesse az első követ az értetlenekre, aki azonnal ráharapna arra az elképzelésre, amely azt vetíti előre: bezárunk egy helyre 2-5 embert, s a csapat kilencezer forintot fizet az időszaki rabságért. Adunk a társaságnak egy órát, hogy különféle feladatok megoldásával kitalálja azt a kódot, melynek segítségével kijuthat a helyiségből, ahová önszántából szorult be.
Persze a harminchat éves szociális munkás, aki csaknem tíz évig dolgozott eredeti szakmájában, éppen azokat nem értette, akik őt nem értették... Azt mondja: a számítógépes játékok adták az ötletet. Főként az angoltanulás miatt kezdett a programokkal foglalkozni, amelyekben különféle talált tárgyak funkciójára kellett rájönni, s segítségükkel logikai küldetéseket abszolválni. Úgy gondolta, ezt élőben kell megcsinálni.
Mesélt a tervéről sokaknak, ám nem akadt olyasvalakire, aki pénzt fektetett volna a megvalósításba. Eleinte Attila grandiózus formában vázolta elképzeléseit: a Para Parkról mint különálló intézményről álmodott. Idővel rájött, a fővárosban inkább pincét kell keresnie, s a nyolcadik kerületi romkocsmák egyike éppen akkoriban nyitott. Az édesapja anyagilag is támogatta, így Attila megegyezett az illetékesekkel, s elkezdte építeni az első föld alatti pályát. A 2011-es nyári nyitáskor két játéktér állt készen, azóta nyílt egy harmadik is. Nagy meglepetésére nem elsősorban egyetemisták és főiskolások foglalják le az időpontokat, hanem harmincasok, negyvenesek.
Igaz, eredetileg sem az ifjúságra koncentrált: úgy vélte, kitűnő csapatépítő foglalkozás, személyiségfejlesztő aktivitás a program, mivel a társulatnak csupán akkor van esélye a szabadulásra, ha tagjai együttműködnek. Szólózó hősök aligha jutnak el a megoldásig, mert az információk megosztása nélkül szinte lehetetlen összerakni a képet. Nem mellesleg a flow-élményt kereste: azt a pillanatot, amikor a résztvevő mindent feled, s csak viszi, sodorja az áramlat.
Alighanem sokan találnak valami efféle érzésre a létesítményben, mert sorra nyílnak a hasonló jellegű intézmények szerte az országban. Akadnak már konkurensek szép számmal, bár a Para Park is terjeszkedik. A nyári fesztiválokat például a mobil verzió járja, amelyet kamionnal szállítanak városról városra. A franchise rendszer keretében pedig Győrben és Siófokon is megnyitott már a 113-as garzon, az első pálya, de készülnek a szegedi startra is. Mi több, a nemzetközi debütálás sem késlekedik: Barcelonában várja az érdeklődőket az első külföldi bázis.
Mindennek fényében talán nem is meglepő, Attila ma már inkább cégvezetőként dolgozik. Nincs ideje az irányítószobában ülni, s onnan instruálni a pincében elakadó csapatokat. Egyeztet, tárgyal, új pályákon gondolkodik. Éppen ezért több alkalmazott segíti a mindennapi működést.
A segítők a különleges kérések teljesítéséhez is szükségesek. Volt, aki a szülinapi meglepetés elrejtésére kérte a pályagondozókat, de legénybúcsúban is segédkeztek már, miként lánykérésben is. Persze nem ezek az egyedi esetek adják a Para Park varázsát, hanem a felhőtlen szórakozás. Az elbukott csapat tagjai visszavágynak a terepre, miként a győztesek is, akik a következő játéktéren is szeretnének bizonyítani.
Meglehet, éppen azért, mert a homályból kijutni szellemi játék.
