Ehhez azonban tudni kell, hogy míg a szabadban a növények gyökerei keresik a vizet, nagyobb bajban vannak a cserepes növények, hiszen a kiszáradt edényben nincs nedvesség.

A pontos adatokat a növények tudnák közölni, ha értenénk üzeneteiket. Mert üzennek, csak fel kell ismerni a jeleket. A legjellemzőbb a petyhüdten álló levél és a szolid fonnyadás. De már figyelmeztet a szürkülő levélszín is. Ezekből az állapotokból még van visszaút, de a súlyosabb száradás már végzetes is lehet.

A pontos vízadagokhoz ismerni kell a talajt s a növényt. Aki bizonytalan, pár száz forintért vásároljon egyszerű talajnedvesség-mérő szondát. Van olyan, amelyik zöld-piros skálán mutatja a száraz, nedves fázist, de található két földbe szúrható lábon álló műmadár is. Csipogással figyelmeztet: kevés a víz, elő a kannával. A rutinosabb kertészkedők ismerik az ujjpróbát is. A talajt ujjukkal meg kell nyomni, ha tapadnak rá talajmorzsák, akkor még van víz a talajban, ha nem, akkor a növények már felélték a rendelkezésükre álló nedvesség nagy részét.

Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a túlöntözés is bajt okozhat. Ha elegendő nedvesség áll a növények rendelkezésére, és a számukra megfelelő fényviszonyok közé kerültek, akkor a 30 fok feletti hőmérsékleten is szépen fejlődnek. A kertekben egyszerűbb ilyenkor jól locsolni, mint a szobában vagy a balkonokon.

A kerti öntözésnek létezik néhány aranyszabálya. A gyepet csak akkor érdemes locsolni, ha nagyon muszáj. A naponta vízhez juttatott fűcsomók elkényelmesednek, s gyökereikkel nem hatolnak a mélyebb rétegekbe, hogy vizet keressenek. A sekély gyökérzet miatt kényessé válnak, s azonnal meglátszik, ha kimarad egy-egy öntözés. A már edzett, jó karban lévő gyep még ebben a nagy melegben is megelégszik heti egy-két alapos –legalább félórás – öntözéssel. Az öntözőfej beállításakor ügyeljenek arra, hogy porlassza a vizet, ne csak egyetlen sugárban spricceljen. A víz útjába elég egy vékonyka drótot tekerni, de az is jó, ha éppen csak érinti a drót vagy csavar a vízsugarat, máris apró cseppeket porlaszt.

Bárhol is legyen a növény, egy-egy forró nap után hálás, ha a naplemente után frissítő permet éri a levélzetet.

Nemcsak a virágágyásban lévő, kényesebb egynyárikat, de a fákat, cserjéket is pótvízhez kell juttatni. A legjobb locsolóeszköz az öntözőkanna, de hasznosak a csepegtető, izzadó csövek is. Állandóan ellenőrizni kell, hogy minden növény vízhez jut-e. A nagyra növő fák több évig alakítják ki gyökérzetüket, ezért a fiatal növényeket a nagy melegek idején so káig kell extra vízben részesíteni. Több levélírónk is panaszolta, hogy az egyre melegebb nyarakon furcsán sárgulnak fás szabadföldi és szabadban tartott edényes növényei. A sűrűn ültetett kertben ilyenkor nagy a vízért folytatott verseny, a gyengébb ilyenkor szárazon marad.

A virágágyások és természetesen a balkonnövények általában napi öntözést igényelnek, a legvízigényesebbnek számító petúniák, begóniák, muskátlik négyzetméterenként húsz liter vizet várnak. Ez egyarasznyi széles és egy méter hosszú, napos helyen lévő balkonládára átszámítva napi 10 liter vizet jelent.

Bár a legtöbb növény nem szereti, ha pangó vízben áll, de ilyenkor nyáron magasabb cserépalátétetek lehet használni. Az ebben álló víz hosszabbrövidebb ideig tartalékot jelent.

A könnyebb szobanövényeket érdemes zuhanyozni, locsolás helyett a mosogatóban vagy a kádban néhány percig vízbe állítani. Ilyenkor áttörölgethetők levelei, és a „kicsöpögés” után kell a tálkájára visszaállítani. Csodát látnak majd: szép új levelekkel, hajtásokkal, virággal hálálják meg a gondoskodást.

A jövő héten a zöldmetszésről írunk.

A nagy melegben minden időben érkező csepp számít