Már csak ezért is találó a nemrég megjelent válogatásalbuma címe: Made in Germany. És hogy a címek mennyire fontosak az esetében, már a formáció neve is bizonyítja. A berlini banda neve utalás a rajna–pfalzi Ramstein-Miesenbachra, ahol 1988 augusztusában az amerikai légibázison egy repülőbemutató szörnyű tragédiába torkollott. A katasztrófában hetvenen meghaltak és ezren megsebesültek.

Till Lindemann. Fülbemászó zúzás Berlinből

Zenei téren fülbemászó zúzásként lehetne röviden jellemezni a Rammstein produktumát. Ha műfajokat kell említeni, akkor a heavy, alternatív, progresszív, ipari metál címszavakat kell sorolni és a német, úgynevezett Neue Deutsche Härte (NDH – új német keménység) irányvonalat. Nagy szavak, azonban a konkrét zenei képlet roppant egyszerű – igaz, ebben rejlik a nagyszerűsége is. A két gitáros (Richard Z. Kruspe és Paul Landers) által biztosított, precíz és tökéletesen szinkronizált alapokra jön a technóbeütésű szintetizátorjáték, amely az ipari hangzás megteremtéséhez elengedhetetlen. A képletbe legtöbbször még extra dallamokat is becsempésznek, saját bevallásuk szerint Richard Wagner operái adják a dalszerzésnél ehhez az inspirációt.

A recept persze nem lenne tökéletes az énekes Till Lindemann dalszövegei nélkül, amelyek még a német nyelvet értőknek is tartogatnak meglepetéseket a kreatív szójátékok miatt. Lindemannak egyébként nem csak a dalszövegírói képessége egyedi. Ha ez az ember szájához emeli a mikrofont, olyan hangot ad ki magából, mintha egy kriptából maga az ördög énekelne.

Ehhez jön még a német nyelv sajátosan nyers csengése: no, szóval dögös kis zajtenger a végeredmény. Szóval: a Rammstein kemény, brutális és elementáris. Már csak hallgatva is.

Azonban ha a Rammstein-jelenségről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a koncertportfóliójukat sem. A keménységet és a „Bigger Than Life” stílust show-jaik tekintetében is véresen komolyan veszik. Ha úgy tetszik, átdefiniálták a koncertélmény fogalmát. A csütörtök esti budapesti fellépésük az Arénában is igazolta, hogy a keletnémet arcok nem tréfálnak, ha buliról van szó. Till Lindemann, aki az évek során profi pirotechnikussá képezte magát, például előszeretettel játszik a tűzzel. Jól áll a kezében a lángszóró: amit, ha kell, használ is. Van, hogy egy óriási lángoló szárnyat csatol fel magának. Nem mellékesen kellemes arcpírt is lehet kapni egy Rammstein-esten. Rendszeresen lehet hallani rémhíreket, hogy emberek megégtek vagy rosszul lettek, de végül mindig kacsának bizonyulnak.

S ha már tényleg a Best of tematikával jöttek, előadták az összes hajmeresztő performance-ukat is: például a Bück dich című nóta alatt előkerült az 1988-as turnéról már ismert botrányos műpéniszes mutatvány: Lindemann először magáévá tette Lorenz billentyűst, majd hosszasan ráélvezett a közönségre valamiféle fehéres folyadékot. A repertoár időközben a pornóvideóval bevezetett Pussyval bővült: a szám alatt egy óriás péniszágyú az elmaradhatatlan habfürdőt spriccelte a publikumra. Ezt Lindemannék állítólag azért találták ki, mert rajongóik nagy része nem tud németül. Így azoknak, akik nem értik a szöveget, marad az „univerzális megoldás”.