Soha nincs túl késő elkezdeni nyelvet tanulni, bár ha a hatékonyságot nézzük, be kell látni, hogy inkább soha nem lehet elég korán elkezdeni. Ez már az újszülöttekre is vonatkozik. Agyunk a kapacitása és rugalmassága révén eleve úgy épült fel, hogy alkalmas több nyelv elsajátítására – ez törzsekben, klánokban élő eleink számára talán a túlélés egyik eszköze is lehetett. Ugyan mi is soknemzetiségű zónában élünk Európa keleti közepén, mégis, az elmúlt évtizedekben Magyarország berendezkedett az egynyelvűségre. Pedig a többnyelvűség világszerte sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk.

A nyelvészek és a neurológusok már évtizedekkel ezelőtt élesen elválasztották egymástól az elsődleges és másodlagos nyelvi akvizíció – az anyanyelv és az idegen nyelv – elsajátításának metodikáját. A csecsemő felismeri az anyanyelve hangzását, lejtését, később azonnal helyükre rakja a megtanult szavakat szófajok és szintaktikai funkciók szerint.

Lassabban ugyan, de két, ritkább esetben három nyelvvel is megbirkózik egy beszélni tanuló kisgyermek, az anyanyelv rögzülése után azonban megváltozik a nyelvtanulás folyamata, másfajta kognitív területeket mozgat meg, mondhatni, más fiókokba kerülnek az idegen nyelv aktái. Ezért aki egészen korán tanul idegen nyelveket, annak javul az absztrakt gondolkodási képessége, ami a tanulás más területein is jól hasznosítható. Azt is megfigyelték, hogy az idegen nyelv tudásával együtt elkerülhetetlenül megismert másik kultúra általában fogékonyabbá és toleránsabbá teszi az embereket a sokféleség iránt.

Az anyanyelv elsajátításának első és legfontosabb szakasza már óvodáskorban lezárul, a nyelvi rugalmasság és nyitottság azonban még évekig megmarad. A következő kritikus határ a 10-12 éves kor: ez után már jóval nehezebb lesz a nyelvtanulás, mert az agy információfelvevő és -feldolgozó képessége megváltozik, az új ismereteket egyre nehezebben építjük be, viszont a régieket könnyebben szintetizáljuk. Sokkal okosabbak nem leszünk, csak bölcsebbek. Ez vonatkozik a nyelvtanulás fonetikai aspektusára is. A kisgyermek a hangzók egészen apró különbségeit is regisztrálja, amire a felnőtt fül és agy már nem képes. Így rögzül például valakinek a tájnyelvi vagy társadalmi szintjéhez kötődő dialektusa, amit felnőttként észre sem vesz, vagy nehezen tud levetkőzni.

Minőségi különbség van továbbá a gyermekkorban és felnőttkorban elsajátított idegen nyelv között. A fiatalon könnyedén megtanult nyelvet a beszélő spontán, természetesen, idiomatikusan használja, míg a felnőtt nyelvtanulók hajlamosak könyvízűen, mesterkélten, konzekvensen az anyanyelvükből adódó kiejtési és nyelvtani hibákkal beszélni. Magyar nyelvtanulóknál ilyen nehézség például az angol nyelvben a th hangzó zöngés és zöngétlen kiejtése (a the névmásban), a nyílt mássalhangzók és a kettőshangzók (and, baby), a magyarban nem létező igeidők, vagy a németet és franciát tanulók életét megkeserítő hímnem-nőnem kavalkád. Bármilyen életkorban, de főleg a gyerekeknél fontos a szituatív, játékos nyelvtanulás, ami valamelyest emlékeztet az anyanyelv elsajátítására. Igeragozási táblázatokat biflázni és száraz, érdektelen szövegeket szótározni nem túl produktív, sokszor egy kéthetes nyaralás alatt, kínlódva, kézzel-lábbal többet tanulunk meg idegen nyelven, mint egy féléves kurzuson. A hanghordozós, multimédiás módszert a nyelvész kutatók csak kiegészítőnek ajánlják, mert a tapasztalatok szerint semmi nem pótolja az élő , interaktív nyelvtanulást, aminek jól bevált, régi vágású eszköze: a tanár.

És még valami, ami minket magyarokat érinthet. Az idegen nyelv nem egyenlő a világnyelvvel. Az országban mindenütt élnek kisebbségek, nemzetiségek, akiknek sok helyütt vannak óvodáik, iskoláik, kurzusaik. Ha egy kisgyerek akár csak alapszinten megtanul valamelyik szomszédos nép nyelvén, azzal multicégnél nem biztos, hogy kap állást, de a szellemi képességeinek csak jót tehet.