Részletes illeték

Nehezen mozdul a lakáspiac, kivált a fiataloknak nem könnyű saját lakáshoz jutni manapság – a szűkös hitellehetőségek és magas árak mellett a vásárlás után még illetékfizetési kötelezettsége is van az új tulajdonosnak. A fiatalok lakásvásárlását már eddig is támogatták illetékkedvezménnyel, most azonban ehhez még részletfizetési kedvezmény is társul.

Láthatjuk tehát, hogy az illetékkedvezmény egyik lényeges kitétele, hogy a kedvezmény csak akkor jár, ha a lakás forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. További feltétel, hogy a tulajdonjogot megszerző fiatalabb legyen 35 évnél, valamint első lakástulajdonát szerezze meg. A z összes feltétel teljesülése esetén a fizetendő illeték felét, de maximum 40 000 Ft-ot enged el az állam.

Mit jelent az első lakástulajdon?

Az illeték törvény ezt is pontosan meghatározza a következőképpen: „első lakástulajdont szerzőnek az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga. A kedvezményre való jogosultság megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt, továbbá az olyan lakástulajdont, amelyet nagykorú vagyonszerző esetén a nagykorúság elérését megelőzően idegenítettek el. Nem minősül első lakástulajdont szerzőnek az, aki a (…) kedvezményt az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően igénybe vette. A kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerző félnek az illeték fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia.”

Mennyi marad a pénztárcában?

Tegyük fel, hogy az új tulajdonos még nincs 35 éves, és ez élete első lakása. Ha a lakás a maximális 8 millió forintot éri, abban az esetben a vevőnek a kedvezmény nélkül 240 000 Ft-ot kellene illetékként befizetnie az államkasszába.

A jogszabály szerint az illeték fele, de maximum 40 000 Ft lehet a kedvezmény, vagyis a fizetendő illeték összege 200 000 Ft lesz. A maximális kedvezményt akkor tudjuk kihasználni, ha a megvásárolt ingatlan forgalmi értéke nem több 4 millió forintnál. Ekkor ugyanis 80 000 lenne a kedvezmény nélkül fizetendő illeték, melyből elengednek 40 000 Ft-ot.

A szabályozás tehát egyértelműen a vidéki, kisebb településeken tulajdont szerző lakásvásárlóknak kedvezőbb, hiszen az ingatlanárak jelentős eltérést mutatnak az ország egyes területein.

2011. január 1-jétől hatályos új kedvezmények A fenti kedvezmény megmaradt, összege és százalékos aránya nem változott, azonban ma már egyéves részletfizetés is kérhető a fizetendő illetékre. Ezzel tehát az illeték összege nem csökken tovább, de azt nem kell feltétlenül egy összegben kifizetni, ami főként a fiatalok esetében jelent valódi segítséget.

A részletfizetés nem automatikus, kérelem alapján ítélik meg. Időtartama maximum 12 hónap lehet. Az engedélyezett idő alatt havonta, egyenlő részletekben és pótlékmentesen tehet eleget fizetési kötelezettségének a fiatal lakástulajdonos.

Korábban is lehetőség volt méltányossági kérelem benyújtására, ha az illetéket nem tudta a tulajdont szerző egy összegben megfizetni. Ehhez képest fontos változás, hogy ma már a részletfizetés erre irányuló kérelem alapján jogszabályban meghatározott jogosultság, mely nem függ szociális okoktól vagy jövedelmi viszonyoktól. Ebben az esetben már nem az adóhatóság méltányossági joggyakorlása alapján részesülhet benne a kérelmező, hanem alanyi jogon.

Vigyázni kell azonban a pontos fizetésre! Ugyanis ha a részletekkel a kérelmező késedelembe esik, akkor a kedvezmény megszűnik, a még fennálló összeget egyben kell kifizetni, melyet ráadásul még késedelmi pótlékkal is megfejelnek az eredeti fizetési határidőtől kezdődően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.