Annyira közismert volt, hogy aligha van valaki, aki valamennyire is felnőttként élte meg azt a kort, és ne tudna róla. Nála varratott a protokoll-lista – itt következik a felsorolás Kádárnétól Münnichnéig –, valamint a művészvilág. De megemlítik, hogy Kláránál külön próbababája volt Jovanka Broznak, aki a jugoszláv vezető, Tito felesége volt. Szép nagy próbababa lehetett.

A Rothschild-szalon tehát sajátos divatközpontja azon éveknek, amikor a divat nem volt középponti téma. Ő ugyanis már a Rákosikorszak vége felé visszatért a divatvilágba, ahonnan először a zsidótörvények, a háború, majd az államosítás mozdította el. Klára asszony személyiségét jól jellemzi, hogy képes volt nevét intézménnyé tenni: a szocializmusban eleinte a cégek szigorúan a szakirányra utaló nevet hordtak, legfeljebb valami jeles évfordulóra, ünnepre avagy emberi értékre utalhatott a megnevezésük. A belvárosi hely viszont egyszerűen Clara Szalon volt, ami önmagában a létező szocializmus bevett szokásainak tagadását jelentette. Nem csoda, hogy írtak róla az akkori nyugati útikönyvek is. Varrattak is Rotschild Kláránál devizakülföldiek, akik kemény valutával fizettek. Vagy nem fizettek, mint Zsa-zsa Gabor, a hírhedett hollywoodi botránysztár, egykori pesti szépségkirálynő.

A visszaemlékezésekből tudni, hogy Klára nem tudott rajzolni, szabni, varrni, ám nagy érzéke volt a trendekhez. Őt kiengedték a nagy divatshow-kra, ahonnan tervrajzokkal és szövetekkel tért haza. Szóval azt tette, amit oly sok más magyar cég abban a korban – lekoppintott, amit lehetett. Persze a divatot személyre szabta, és ez a személyre szabottság – megfelelően magas szférákban – működtette ezt a szocialista kisvállalatot is.

Annak idején az egész város beszélt arról, hogy Rothschild Klára öngyilkos lett, kivetette magát emeleti lakása ablakából. Azt is suttogta a hír, hogy a kezdetleges állapotú fogbeültetési technika okozott neki elviselhetetlen fájdalmakat. A történelmet, családja, férje pusztulását túlélte, talpra állt többször is. Ez már sok volt neki. Legendát teremtett.

A kor megélői között sokszor felmerül a beszélgetésekben, mit hordtunk akkor: ha a régi képeket összevetjük a nyugatiakkal, azt látjuk, hogy a hetvenes években nem volt nagy szakadék a vasfüggönyön túli és az inneni divat között. A különbség a viselet minőségében, a lehordottságban volt. Ott jobb anyagok, gyorsabban érvényesülő trendek voltak. Az utcán egyszerűen felismerhetők voltak a külföldi cuccok, akár turista hozta, akár csomagból volt a ruha.

Rothschild Klára és szalonja persze csak keveseknek, az állami és a pártelit, valamint a rivalda kiválasztottjainak dolgozott. Ez volt a rendszer, ahol mindenki egyenlő volt, de akár Orwell Állatfarmjában, voltak egyenlőbbek is.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Neve volt az áruvédjegy