Molotov-koktéllal várták az autósokat

Megtámadtak és összetörtek egy autót tavaly tavasszal azok a vádlottak, akik ellen a Miskolci Városi Ügyészség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett, közlekedés biztonsága elleni bűntett, rongálás bűntette, valamint közveszély okozás előkészületének bűntette miatt emelt vádat.

Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte: tavaly márciusban Miskolc több, romák lakta területén elterjedt az a hamis hír, amely szerint nemzeti-radikális csoportok érkeznek a városba, s a helyi cigányok megtámadására készülnek. Az információ hatására a rövidesen bíróság elé kerülő tizenegy férfi közül ketten Molotov-koktélokat készítettek. Borospalackokba motorbenzint töltöttek, ebbe rongydarabokat lógattak és faékkel bedugaszolták. 2009. március 15-ről 16-ra virradó éjszaka a tizenegy vádlott és több ismeretlen társuk összegyűltek az egyikük portáján, azzal a szándékkal, hogy az arra járó autókat megállítják és a benne ülőket bántalmazni fogják.

Éjjel egy óra körül ért oda egy autó, amelyben két fiatal férfi és egy nő ült. A vádlottak elállták a jármű útját, majd fa botokkal, vasrudakkal, baseballütőkkel és bozótvágó késekkel megrohamozták és összetörték a gépkocsit. A jármű utasai a szélvédő szétfröcscsenő szilánkjaitól szenvedtek könnyebb sérüléseket. Az autó vezetője gyorsított, így sikerült elhagyniuk a helyszínt és értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök őrizetbe vették a vádlottakat és lefoglalták a támadáskor használt eszközöket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.