Képmentő 143.: Cseréljen helyet a bűvésszel!

Haptákban állt hajnalonta a budapesti MÁV-telep 1977 januárjában: az újságkihordó-helyettes érkezését várták. A húszéves fiút, Rácz Mihályt rajtuk kívül az egész ország, ráadásul a Ki mit tud? zsűrije is olyannyira szerette, hogy neki és Lehr Ferencnek, azaz a Gúnya együttesnek ítélte a televíziós tehetségkutatóverseny egyik fődíját.

– A Gúnya együttes gitározik és emlékezetes hangon énekel – summázta pa ro disztikus elemekkel dúsított – a képen látható – januári, elődöntős fellépésüket a Népszabadság tudósítója, Szabó Ferenc. A műsorban eljátszott számok szövegét Boros Lajos szerezte, a zenéjét többnyire a „népzenei közösből” csenték a fiúk.

A farmeres, kalapos, széki ingben fellépő Gúnya- tagok mellett, huszonnyolc válogató után, a harmincezer induló közül még 2500-an voltak versenyben a KISZ Művészegyüttes Rottenbiller utcai székházában. De a sikerhez a tévé szakemberei is hozzájárultak: Kökényessy Ferenc rendező, az élő adások specia listája például csúcsra járatta a vetélkedő képi lehetőségeit a kézikamera beiktatásával, és ebben a műsorban alkalmazták először a mikroportot is. Az előválogatók után, szombaton, este fél kilenc előtt öt perccel induló – a Híradónál is népszerűbb – televíziós élő adásokat az ország 88 százaléka nézte.

– Zsűritagként lettem edelényi díszbányász – mondja a televízió akkori művészeti igazgatója, Szinetár Miklós. De a nézők levelekkel bombázták a zsűri többi tagját is: Major Tamás színművészt, a zsűri elnökét, Pernye András zenetörténészt, Petrovics Emil zeneszerzőt és Vásárhelyi Pál koreográfust.

– Major lubickolt a szerepben, Pernye sokat mondóan beleszippantott a cigarettájába, a plafonra fújta a füstöt, és mindig egy komoly Kérem szépen!-nel vezette fel zseniális meglátásait – nosztalgiázik Szinetár, és hozzáteszi, a gúnyások ez utóbbi mozdulatokat is belevették döntős Pernye-paródiájukba, annyi eltéréssel, hogy a cigarettát egy furulya helyettesítette.

A több hónapos versenyzés során a különböző kategóriák – néptánc, hangszerszóló, vers, kamarazene, opera, táncdal, akrobatika – aktuális legjobbjai beülhettek a színpadon elhelyezett papírvonatba. A szerelvény utasait aztán kitessékelte a zsűri, ahogy tehetségesebb jelölt érkezett. Ennek nyomán vált országos közmondássá: Cseréljen helyet a bűvésszel!

A díszlet a győzteseket a Világifjúsági Találkozóra szállító vonatot szimbolizálta. A Gúnya együttes azonban mégsem utazott el Kubába.

– Az Omegától, pontosabban Benkő Lászlótól visszautasíthatatlan ajánlatot kaptunk a döntő után – meséli Rácz Mihály, a későbbi Defekt duó tagja. – Két évig mi voltunk az istenített Omega előzenekara.

De Rácz még az omegás korszak után is évekig szorgalmasan válaszolt a Gúnya-rajongók házassági ajánlatokkal zsúfolt leveleire, amelyeket külön zacskóba gyűjtött nap mint nap a Baross utcai házmester.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

„A Gúnya együttes gitározik és emlékezetes hangon énekel”
„A Gúnya együttes gitározik és emlékezetes hangon énekel”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.