A Kína-verő
Ugyan hány huszonéves ismeri föl ezt a jóképű fiatalembert, aki a hetvenes évek köze pén a legkorszerűbb vizsgálatnak veti alá magát a budapesti Sportkórházban?
De előbb egy tesztkérdés: hány poénig megy egy szett a pingpongban?
Azt hittem, a válasz tudásanem tudása generációs különbségen múlik. De akárhányszor felteszem a szerkesztőségbe látogató – tehát az újságírás iránt érdeklődő – fiataloknak, a többség csodálkozva rávágja: „Huszonegyig”. Ami csakis azért lehetséges, mert már olyan kevesen érdeklődnek ezután a szép sport iránt, hogy azt sem vették észre, hogy 2000 végén a nemzetközi szövetség határozott: 21 pont helyett ezentúl 11-ig tart egy játszma, és három helyett négy nyert szettig megy általában egy mérkőzés.
Mindegy. Amikor a képen látható – most már mondjuk meg a nevét! – Jónyer István a világ legjobb pingpongjátékosa volt, még 21 pontot kellett nyerni a szettgyőzelemhez. S szerencsére sokszor sikerült neki. Például 1975-ben Calcuttában a horvát Sztipancsics ellen két elvesztett játszma után nyert hármat, és ezzel megint magyar világbajnoka lett ennek a valamikor „magyarként” elkönyvelt sportnak. Sztipancsics pedig teljesen kiborult, Surbek hiába próbált életet verni belé, semmi esélyük sem maradt az egy órával későbbi páros döntőre Gergely Gábor és Jónyer István ellen. A 3-1-es győzelem után Jónyer már háromszoros világbajnok lett, hiszen Klampár Tibor oldalán 1971-ben a japán Nagojában is megnyerte a páros döntőt.
Emlékszem rá, mennyire drukkoltunk nekik. Nem volt még tévéközvetítés olyan messzi ről, és teljesen hihetetlennek tűnt, hogy a kínaiak ellen – ráadásul Ázsiában! – két magyar gyerek (Klampár 18 éves volt, Jónyer 21) nyerhet. Ráadásul Can Ce-tung, a háromszoros világbajnok nem állt ki egy a kínaiaknak nem tetsző ország játékosa ellen, így váratlanul a svéd Stellan Bengtsson lett az egyéni világbajnok.
A nagy kínai párosban viszont játszott Jónyerék ellen.
Játszott, és csodálkozott. Egyrészt szokatlan volt, ahogy fölálltak az asztalhoz: nem egymás mellé, hanem Klampár előre, Jónyer mögé helyezkedett. Másrészt pörgetéseik nyomán egész másként pattant el a labda az asztalról, mint a bajnok várta. Egy kínai csodálkozott a pingpongasztal mellett.
Az úgynevezett kiflipörgetés Jónyer István találmánya volt. Egészen hosszan vezette ki az ütést, miközben az asztalra kanyarította labdát, hogy onnan oldalra pattanjon. Látványos mozdulat volt, és mint látható, rendkívül eredményes.
l Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
