Vihar előtti csend a boltokban

A legtöbb nemzeti dohányboltban valóban tartanak attól, hogy az átállás után akár egészen komoly gondok is lehetnek az ellátással. Munkatársunk egyelőre nem tapasztalt ellátási zavarokat a fővárosi nemzeti dohányboltokban. Ha ezekben a napokban a fővárosi trafikokban valaki nem jut hozzá a kedvenc cigarettájához, az most még csak valami ritka, lokális rendszerhiba lehet – összegzi munkatársunk a trakfikbejárását követően.

Mint megírtuk, elképzelhető, hogy bizonyos cigarettafajták, ki tudja, mennyi időre, eltűnnek a trafikok polcairól. November 17. után ugyanis már csak az Országos Dohányboltellátó Kft.-n keresztül juthatnak áruhoz a trafikokat üzemeltető vállalkozók, vagyis rajtuk keresztül a vásárlók. A British American Tobacco és a kormánynak kedves Continental Zrt. közös vállalkozásával, az Országos Dohányboltellátó Kft.-vel (ODBE) több multicég egyelőre nem szerződött le, a termékeiket tehát a nagyker-monopólium nem árusíthatja mindaddig, amíg meg nem köttetik a kontraktus.

Munkatársaink körbejárták a Nemzeti Dohányboltokat, hogy megtudják: mit szólnak az új árubeszerzési rendszerhez
Szabó Miklós / Népszabadság

Az általunk megszemlélt üzletekben szinte kivétel nélkül dupla mennyiséget rendelnek majd a következő hetekben, jobb félni, mint megijedni alapon. Egy aquincumi trafikoslány egyáltalán nem biztos abban, hogy amit eddig több cég csinált – vagyis a trafikok kiszolgálását –, azt mostantól ugyanilyen színvonalon egyetlen társaság is meg tudja oldani. Az új korszak beköszöntéig még kétszer rendelnek árut – ők is kétszer annyit, mint szoktak. Ugyanezt mondták egy angyalföldi és egy budai üzletben is.

Egy belső-józsefvárosi kereskedésben viszont közölték, hogy a maguk részéről egyáltalán nem aggódnak, mert – mint az eladó levezette – az államnak nagyon fontosak a jövedéki bevételek, tehát nem fog kiszúrni magával azzal, hogy hagyja bedőlni az ellátást. Egyébként eddig soha semmi gondjuk nem volt a Continentallal, így semmi okuk feltételezni, hogy eztán lesz. Ahogy egyébként más beszállítókkal sem: ha valami gond volt, az többnyire a gyártókon múlott, egy népszerű márka népszerű változata például azért nem volt kapható a nyáron vagy másfél hónapig, mert elfogyott egy alapanyag – világosított fel a sokat látott fiatalember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.