Még rutinos repülőként is szívemet dobbantó élményre készültem, ti. hogy egy oda-vissza útra volt foglalásom a Singapore Airlines Zurich-Singapore járatára, amit a légitársaság idén tavasztól Airbus A380 óriásgéppel üzemeltet. A Singapore régóta híres  a páratlan fedélzeti ellátásáról, prémium osztályaik, a "first", a "suite" és a "business" régóta viszik a szakmai díjakat, de vajon mi a helyzet az "economy" kabinnal? Nos, a szolgáltatás remek, mindez azonban csak elviselhetőbbé teszi az utazással töltött időt, hiszen 12 órát lehúzni egy járaton a turistán, így is, úgy is kemény dió.

Check-in és beszállítás

Zurichben gyakorlatilag egy teljes check-in sor kinyit a Szingapúrba induló napi járatok kiszolgálására. Négy economy, három business, egy first (ami ez esetben suite) pult, valamint három bag drop állás várja a 471 utast. A járatok rendre tele vannak, nem képez kivételt a business és a suite class sem, olyannyira nem, hogy szeptember közepétől olyan konfigurációt állítottak üzembe az útvonalon, melyen a felső kapin csak business székekből áll...egyszersmind megszűnt a 81-82 sor kiemelt volta, ez volt a felső kabin utolsó két sora az economy-n, s mivel a 81 vészkijárati sor is volt, elég jó helynek számított, különösen, hogy a szélső székoszlop felül csak kétüléses, - alul három.

A check-in-től az E kapukig még vonatozni is kell Zürichben, ahol az E terminál sarkánál található kapuknál szállítják be az óriásgép utasait, méghozzá négy kapun: az épület alsó szintjéről a main deck, míg a felsőről az upper deck-en helyet foglaló utasokat. Hogy ki hová járul sorbanállni, azt nemcsak a kapuszám mutatja, de négy színű zónákra is osztják az utazóközönséget. Ez persze nem azt jelenti, hogy két utashidat használnának, csak azt, hogy különböző pontokon végzik az utasok ellenőrzését a boarding előtt, akik aztán ugyanazt a csövet használva az óriás két ajtaját veszik igénybe. Valahogy így.

A svájciak e téren is megmutatták, hogyan képesek eredményesen szervezni a dolgokat, ugyanis ezzel a módszerrel is lényegesen gyorsabb a teljesen feltöltött gép beszállítása, mint a Changi reptéren Szingapúrban, ahol ugye otthon van az A380, s három ajtót használnak. Zurichben 22 perc volt a beszállítás, Szingapúrban majdnem fél óra.

Fedélzeti szerviz

Ami a járatot illeti, odafelé kicsit nehezebb elviselni a repülőn töltött időt, lévén 15 perccel indul dél előtt, s az európai ember, akinek a biológiai órája még nem kavarodott össze eléggé, ilyenkor még nehezebben alszik el. Visszafelé éjfél után, 1.20-kor indul, ekkor lényegesen könnyebb az alvás. Már amennyiben a körülmények engedik, ezalatt pedig azt értem, nem mindegy, hol ül az ember. A légitársaság turista osztályú székei körülbelül egy inch-csel szélesebbek és több lábteret is adnak, mint az mostanság szokás, a szék döntése is nagyobb, ilyen térkínálattal legutóbb a Qantas jumbóján tlálkoztam. Ez elvileg pont alkalmas arra, hogy az ember álomba merüljön, kivéve, ha beültetik két, még magánál is termetesebb utas közé.

A felszállás egészen más, mint a többi típus esetében: aki nem utazik sűrűn repülőn, de először ül A380-as óriásgépen az is érzi, hogy a gép eleinte lassan gyorsul, aztán érezhetően nyeri a lendületet, majd szinte észrevétlenül emelkedik a magasba. Míg a Jumbo-n a felszállási sebesség elérése környékén már minden rezonál, a csomagtartók láthatóan mozognak, addig mindebből a szuperjumbón alig lehet észrevenni valamit - no persze, ez szerencse, hiszen ki szeretné, ha a teljes felső szint egyszer csak a nyakában kötne ki. Vagy, ha ez nem is igazi veszély, ennek érzete is elég a rossz érzéshez. A hajtóművek hangját alig hallani, a hidraulika, a fékszárnyak mozgatása is olyan csendes, hogy az ember telesen más zajokra figyel, mint a régebbi repülőkön. Csúcs érzés, s ugyanez tapasztalható a leszálláskor, annyi extrával, hogy a gép az utas érzete szerint egyetlen határozott nyomással ér földet, nincs meg a visszapattanás érzete - amit természetesen a futók berugózása okoz, s ez a berugózás megvan az A380 esetében is, csak az utas alig érez belőle valamit.

Az odafelé 12, visszafelé csaknem 13 órás úton nem alvás esetére az ülésben van USB port és laptop-töltő is, s hatalmas képernyőn nézhető a fedélzeti szórakoztató-rendszer, amely ugyanaz mindhárom osztályon: több száz film, több száz órányi muzsuka, játékok, interaktív játékok, s természetesen repüléskövető mód. A nagy képernyőt ki lehet hajtani az előző ülésből, hogy akkor is jól lehessen látni, ha valamely ülés teljesen hátra van döntve. A kihajtható LCD aljába pedig beépítettek egy olvasólámpát, így az utasnak újságolvasáshoz vagy laptopos munkához nem kell felkapcsolni a fenti saját lámpáját, ez pedig azt eredményezi, hogy az utastársait a legkisebb mértékben sem akadályozza a fény a pihenésben.Különben az utastér világítása nagyon kellemes, a fényerőt a személyzet változtatni tudja, egy szóval, utasbarát.

Apropó, laptop: a tálcán elfér egy kisebb, 11-12 collos laptop, de ha az ember ölből dolgozik, akkor akár egy normál 14-es is kényelmesen kinyitható. Konnektor a karfában, tehát a lemerüléstől sem kell tartani.

Közétkezetés

Ami az étkeztetést és a kiszolgálást illeti: a személyzet azonnal érkezik, ha jelzünk, sokszor helyettünk cselekednek, amikor a csomagok levételéről van szó, egy szóval, figyelik, mi történik a kabinban és azonnal ott vannak, amikor szükség lehet rájuk. A menü több nyelven íródik, ezért több oldalas. Nincs benne túl nagy truváj, de az ételek remek minőségűek, alkoholt és frissítőket is nagy választékban tartalmaz, s hoznak, amennyit csak kér az utas. Koktélt is kevernek, három félét, köztük Singapore Sling-et. Le is fényképeztem, íme:

Ami úgy egyébként az ételeket illeti, a tálcát nem rakják rogyásig, sok légitársaságon találkoztam már bőségesebb tálcával. De - igazán nem azért, mintha az SQ-val szemben elfogult volnék - azok esetében a tálcák beszedése után az ellátás a vízre korlátozódott, sokszor az is önkiszolgáló módon. Ráadásul, szerintem a repülőn egyszerre sokat enni nem is érdemes, akadályozza a pihenést és nem is egészséges. Az SQ Crew viszont folyamatosan hordja a vizet és a narancslevet, valamint almát, mogyorót, csokit és szendvicset az út során! Mindezt azért, hogy a középen ülők se szenvedjenek hiányt bármiben, ha esetleg alvó útitársukat nem szívesen állítanák fel, amikor szomjasak. E finomságok útközben a "bárban" folyamatosan elvehetők, akárcsak az üdítők és a víz. A személyzet kérésre mindig ad bort, vagy más alkoholokat s a már említett koktélokat. Itt az étel adag.

Ami a borokat illeti, a turistán sztenderd a választék: semmi különlegesség, jó minőségű, sztenderden jó Cabernet Sauvignon, Chardonnay és Rizling volt  a felhozatal, de ez mindig változik. Nagyon tetszik, hogy nem a kis kiszerelésű 1,8 decis palackokat használják (az ugyanis az esetek döntő többségében egyet jelent az olcsó. s még épp hogy iható borral) hanem palackból töltenek. Nem utolsó sorban nem termelnek annyi használhatatlan hulladékot a fedélzeten. A reggeli sztenderd, de a tojásrántotta íze valahogy különlegesebb, mint amit eddig megszoktam. Visszafelé is marhát kértem (hal volt a másik alternatíva) s meglepődve tapasztaltam, hogy nem olyan pörköltszerű szószos izé volt a tálcán kis húskockákkal, mint a képen, hanem a szósz alatt egy kisebb bélszínszelet magasodott (nem lapult!), amit, tüzetesebben tanulmányozva, meg kellett, hogy állapítsam, nyugodtan lehet steak-nek nevezni! Sajnos ennek annyira megörültem, hogy azonnal neki is láttam a bevitelének, így már csak megkezdve tudtam volna lefényképezni, de az viszont nem a blogra való kép. Viszont gugliztam kicsit, s megtaláltam a neten. Na pont ilyen volt az én ételem is:

A földi kiszolgálás is barátságos, ám már kevéssé odaadó, sőt...A transfer deskeknél visszafelé megpróbáltam üléscserét kezdeményezni, s úgy utasítottak el a gép tele voltára hivatkozva három órával a felszállás előtt, tehát még a check-in közepén, hogy az ember hozzá sem ért a számítógéphez. Ami egyértelműen annak hogy este tízkor nem akart segíteni. Mellettem egy IATA agent ugyanerre a járatra az upgrade lehetőségét firtatta, de hasonlóképp járt. (A jegyeladó és a személyzet az a két kategória a Singapore Airlines-nál, akinek van esélye upgrade-re, ők kérhetik ezt, ha nincs tele a business és egyébként turistán utaznának. Senki mást nem upgrade-elnek, kivéve ha overbooking miatt ott kéne hagyniuk egy utast. Hogy este tízkor így utasítják el az utasok kérését, az azért barátságtalan, mert akkor még simán lehet no-show utas (business esetében ez nem is ritka), tehát legalább annyit kéne tettetni, hogy belenéz a gépbe, s ha nem is tud segíteni, elég annyit mondani, hogy a kedves utas az extra igényeivel forduljon a kapunál  található ügyintézőhöz. Egyébként pedig, a helycserés műveleteket a check-in nyitása után nem sokkal azért még le lehet menedzselni, nem olyan ördöngősség ez. Egy szó, mint száz, a SQ földi személyzet barátságos híre kissé megkopott a szememben.

A járatok alapján viszont nem esett csorba a flight crew jó hírén, s el tudom mondani, hogy bizony megéri az SQ-t választani. Annál is inkább, mert a Szingapúr Changi repülőtér átszállás esetére az egyik legkiválóbb és legigényesebb létesítmény, de erről már egy következő postban írok.