egekura

egekura

Tavasztól újra repül a Wizz Air Bakuba?

  Az azeri Trend hírportál legfrissebb tudósítása szerint október 28-án fontos bejelentést tehet a magyar alapítású low-cost légitársaság...

 

Az azeri Trend hírportál legfrissebb tudósítása szerint október 28-án fontos bejelentést tehet a magyar alapítású low-cost légitársaság, miszerint a tavaly felfüggesztett Budapest-Baku útvonal jövő tavasszal újraindulhat.
Arif Mammadov, az Azerbaijan Airlines alelnöke a tegnapi napon közölte, hogy 2016 márciusában indulhat újra a Wizz Air járata, elmondása szerint “99%-ban megegyeztek a feltételeken” a légitársasággal. Mammadov hozzátette, a magyar delegáció október 27-én érkezik Bakuba az egyezmény aláírására.
A hírportál tudósításából ugyancsak kiderül, hogy a légitársaság számára elsődlegesen az észak-azeri Gabala város repülőterét ajánlották fel, mint célállomás, ám a Wizz Air ragaszkodott Bakuhoz, nem meglepő módon. Habár a közel százezer lakosú város 2011-ben nyílt légikikötője értelemszerűen alacsonyabb költségekkel fogadta volna a fapados légifuvarozót, ám a térség adta lehetőségek, avagy inkább azoknak hiánya nem tette vonzóvá magát a Wizz Air számára.
A Budapest és Baku között üzemelő járat az első időszakban heti egyszer, majd a nyártól heti kétszer közlekedik majd. Az azeri nemzeti légitársaság második embere olyan részleteket is megosztott a portállal, miszerint az útvonal már télen megkezdhette volna működését, ám a Váradi József által alapított légivállalat döntött a márciusi indulásról.
A két fővárost összekötő fapados járat először 2013 júniusában szállt fel először, amelyet a tavalyi téli menetrendtől kezdve szüntetett be a Wizz Air. Akkor a baku reptér megnövekedett költségei miatt vált szükségessé a felfüggesztés, azonban a tavaly októberi hírek szerint 2015 márciusában újra kellett volna indulnia az útvonalnak. A magyar és azeri légügyi hatóságok megállapodása már tavaly megtörtént, márcsak az új üzemeltetési engedélyek kiadására vártak a felek, a későbbiekben erről azonban nem kerültek napvilágra bővebb információk.
Az egzotikus úticélok iránt vágyakozók számára remek lehetőség lenne Baku, amely az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül, így nemcsak az üzletemberek, befektetők, de a turisták számára is csábító és érdekes város lett. Az egyetlen kisebb akadálya az olcsóbb utazásnak az azeri vízum megléte, amely jelenleg kb. 30 ezer Ft-os többletköltséget jelent az utazás tervezése során. Amennyiben a vízumkényszer megszűnne, úgy valószínűsíthetően nagyobb kedvvel látogatnának Bakuba a keleti kultúrák iránt érdeklődő utazók.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Szijjártó Péter ma már külgazdasági miniszter látható a fenti képen, amikor bejelentették a Wizz Air bakui járatát 2013-ban, amelyet aztán 2014 őszén felfüggesztettek és csak most indíthatnak újra. A Traveler Cirlce szúrta ki az azeri Trend hírportál cikkét arról, hogy az Azerbaijan Airlines vezére azt állítja, hogy megegyeztek a Wizz Air-rel arról, hogy márciustól újraindul a közvetlen járat Baku és Budapest között. A lap tudósítása szerint október 28-án  lehet a bejelentés, legalábbis Arif Mammadov, az Azerbaijan Airlines alelnöke szerint 99 százalékban megegyeztek a feltételeken a Wizzel. A magyar delegáció október 27-én érkezik Bakuba véglegesíteni a dealt. Minthogy hétvége van, csak nem hivatalosan tudtam érdeklődni a légitársaság környékén, szűkszavú volt a közlés, miszerint "még nincs bejelentve a járat".

Tehát majd lesz. A járatot tavaly ősszel függesztette fel a Wizz, mert az azeriek annyira megemelték az árakat, hogy a légitársaságnak az már nem érte volna meg. Nyilván a Wizz egy fillérrel sem fizet többet, sőt, igazából akkor állnak pozitívan egy járathoz, ha még nekik fizetnek, szóval nem csoda, hogy egy év kellett ahhoz, hogy újra megállapodás közeli állapotba kerüljön a keleti nyitás jegyében létrejött azeri-Wizz együttműködés. Állítólag eredetileg az észak-azeri Gabala város repülőterét ajánlották fel, de nyilván a Wizz vezetésében sem tollashátú emberek ülnek - lévén Azerbajdzsánban a felsőbb rétegek utaznak, aki pedig innen utazik oda, annak az azért turisztikai lehetőségeket kell kínálni a környéken...

A járat kezdetben hetente egyszer közlekedik majd, s már most elindíthatták volna a járatot, de a Wizz Air a tavaszi indulás mellett döntött. Az azeriek feltételül szabták, hogy télire nem állhatnak le. Mivel kevés schengeni városba lehet közvetlenül eljutni Bakuból, Budapest jó lehetőség, különösen, hogy a napi négy (akkorra öt, ki tudja?) londoni járattal már ésszerű átszállási lehetőségek várnak az azeri utasokra.


2015.10.25 10:10

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.