Ez lesz az első posztom a Germanwings tragédia kapcsán, leszámítva egy részvétteljes bekezdést. NEm gondoltam, hogy be kellene állnom a sorba, hiszen a sajtóban dolgozó kollégáim és a repüléssel foglalkozó szakemberek világszerte mindent elmondtak arról, amit Andreas Lubitz szörnyű tettéről tudni érdemes, sőt, még annál többet is. Most azonban a Turkish Airlines, a világ legtöbb városába repülő légitársaságának vezére hozott egészen új színt a dologba. Temel Kotil vezérigazgató arra szólította fel a szingli pilótákat, hogy házasodjanak meg, mondván, családban stabilabb az ember lelkivilága, tehát ez számára safety issue. Tette mindezt egy pilótajelölteknek szóló konferencián. Nyilván a dolog érzelmeket fog kiváltani, bátorítalak is benneteket a vitára, melyben én azt állítom. Temel Kotil felvetése igenis releváns. Még ha nem is abban az egyértelmű összefüggésben, miszerint a házas pilóta boldog, ergo nem fog szándékosan öngyilkos merényletet végrehajtani.

Tekintsünk el most attól, hogy milyen aktuálpolitikai helyzet uralkodik éppen Törökországban, hogy mennyire próbálják keretek közé szorítani a törökök életstílusát, vagy éppen mennyire nem. Tegyük félre azt is egy pillanatra, hogy a törököknél hagyományosan milyen a családmodell és mennyire szent a házasság, s feledkezzünk meg arról is, hogy jelenleg NEM BIZONYÍTOTT az sem, hogy Lubitz a szakítása miatt vezette volna a vesztébe a Germanwings gépét a hegynek. Miért gondolom én, hogy a Turkish Airlines felvetése fontos, legalábbis továbbgondolásra érdemes?

Mert az viszont bizonyított, hogy a pilóták általános mentális állapota igenis befolyásolja a repülés biztonságát. Nemcsak azért, mert a stabil pilóta nem lesz öngyilkos a saját gépével, hanem azért is, mert egy éles, akár bagatell helyzetben a jó döntést fogja meghozni, gyorsabban hívja elő az agyából a tanultakat, tehát, biztonságosabban repül. Hány baleset történt már meg amiatt, mert egy mondhatni átlagos helyzetben a pilóták nem azt tették, amit kellett volna. Több esetben bizonyították azt is, hogy ennek oka a fáradtság volt. Ami, ugyanúgy lelki ziláltság, legalábbis ugyanolyan következményei vannak, mintha valaki feldúlt vagy épp zaklatott egy tragédia miatt.

Az tény, hogy a család megfelelő hátország lehet a nyugodt munkavégzéshez és karrierépítéshez, s nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek is. Az otthonról hozott boldogság kellő inspirációt ad egész napra. A Turkish vezére meglehetősen felvilágosultan nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy a pilóták életstílusa, legyenek férfiak vagy nők, nagyon fontos a repülésbiztonság szempontjából. Sőt, azt is mondta, hogy több hölgyet szeretne látni a pilótafülkében. Persze minderre lehet ellenérvet is hozni: egy rossz házasság éppen, hogy negatív hatás is lehet, hiszen ha valaki minden reggel összeszólalkozik a párjával, mielőtt munkába indul, az nem mindig vezet jóra. De azért az majdnem biztos: egy pilóta és pilótanő, ha a szerettei mellől indul munkába, bizonyosan haza is szeretne érni, s ezért meg is tesz mindent.

Na de, vonatkoztassunk el a házasság dologtól, mert Kotil szavai alkalmasak arra, hogy kivetítsük az egész kérdést a munka- és magánéleti körülményeikre, mert e kettő adja azt a mixet, amely befolyásolja a mentális állapotukat. Például ilyen a beosztásuk. Nem csak a fapadosoknál jellemző, hogy megpróbálják minél magasabb százalékon pörgetni a repülőgép-vezetőket, aminek az a következménye, hogy sok esetben sok a munka ritmusa miatt romlik meg egy pilóta házassága. Igen, ez egy lemondásokkal teli szakma, amibe sokszor bele sem gondolunk, mert utasként más egy évben egyszer-kétszer kimenni egy hatkor induló géphez, meg más minden harmadik nap ezt tenni. (Törzsutas barátaink esetleg tudják mit jelent ez.) Egy pontig meg lehet ezt fizetni, egy ponton túl nem. Tehát, a légitársaságoknak is van mit tenniük a saját házuk táján? Bizonyosan.

Különösen, hogy a repülésben mindenki a költségek csökkentésére törekszik, s amikor ezekbe a programokba belevágnak, a pilóta-költségek egy elemet jelentenek az excel táblában, nem foglalkoznak az emberi faktorral. Anno, a Malévos időkben pilótasztrájkok idején rengeteget beszélgettem erről a pilóta-szakszervezetek vezetőivel. Sokszor gondoltam azt, hogy a privilégiumaikat védik, csak épp a biztonságot emelik fel, mint nyomós érvet. Ez a konfliktus időről időre visszatér MINDEN légitársaságnál, s nem mindig sikerül jól kezelni a dolgot. A Germanwings-tragédia most árnyalja a képet. (Az persze kérdés: a korábbi öngyilkos akciók miért nem keltettek ilyen hatást, miért nem volt ilyen élénk a vita ezekről a kérdésekről?)

Most idevághatnánk, hogy a fapadosok így meg úgy, de sokszor bizonyosodik be, hogy ha céges szinten vegzálják a pilótákat, az nem csak a diszkont cégekre jellemző. Hiszen, van olyan fapad-vezér, Michael O'Leary, aki szerint egy pilóta is elég lenne a cockpitba (ergo a pilóta csak gép, nem is fontos, inkább szükséges rossz), de vannak olyan, a nyilvánosságot nem kereső főnökök is, akik ennél durvább véleményt fogalmaznak meg gépeik vezetőiről, csak épp nem a nyilvánosság előtt, hanem a cégvezetés értekezletein. S ha ez a mentalitás elevenen beívódik a cég életébe, az sokkal rosszabb, mint a Ryanair vezérének marketing töltetű szavai.

E ponton természetesen a pilótáknak is magukba kell nézniük: tényleg a húsz-harminc éves privilégiumaikat védik, amikor elszabotálnak egy-egy gazdasági alapokon nyugvó, hatékonyság javító intézkedést, amely miatt esetleg nekik is kényelmetlenebb lenne az életük. Meg kell kérdezniük maguktól: tudunk-e mi is változni?

Mindenesetre Kotil volt az első légitársasági vezető, aki ha a házasság üzenetébe csomagolva is, de deklarálta: a pilóták mentális és egészségi állapota biztonsági kérdés, s ezen a ponton van mit tenniük a légitársaságoknak. Most az intézkedések persze arról fognak szólni, hogy miképpen valósítható meg az, hogy egy pilóta a betegségét ne tudja eltitkolni a munkaadója elől, vagyis, vannak-e betegjogai? De a szakma és az iparág nem kerülheti meg a hajózók lelki békéjének kérdését sem. Mert a biztonságos utazásunkról van szó.