Utolsó nagydíját kapta 2013. januárjában a Malév - mi sem lehetne méltóbb megemlékezés a légitársaság leállásának első évfordulójára. A Magyar Sajtófotó pályázaton - amely a 2012-ben készült képeket díjazta – kollégám, Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere érdemelte ki a MÚOSZ-nagydíjat, Isten Veled, Malév című sorozatával. A képriport kategóriában pedig Az utolsó Malév-járat című sorozat a harmadik díjat vitte el. A Hír- és eseményfotók között pedig Tuba Zoltán "Malévra emlékezve" című képe második díjat nyert.

Komolyról komolyra fordítva tehát a szót, ez most egy hatalmas gratula-poszt! Egy olyan esemény kapcsán, amely az érdektelenek ellenében azt bizonyítja, hogy a magyar légitársaság fontos ügy volt a társadalom számára – sajnos nem annyira, hogy ez eredményes kormányzati intézkedésekben is megnyilvánuljon. Kattints a folytatáshoz, még több Malév-képért és videóért.

Az elmúlt évben Zsolt képei ebből a sorozatból időről időre felbukkantak a neten, a Facebookon, sőt, még tévériportok illusztrációiban is, annak ellenére, hogy utóbbiak a legritkább esetben kérték el a képeket. Nem véletlenül történt ez, hiszen egyedi és megismételhetetlen, kiváló alkotásokról beszélünk, melyekre aztán tényleg igaz: többet mondanak minden szónál.

Reviczky Zsolt szerény ember, hatalmas szívvel. Fotóriporter, akit bizony nagyon megérintett a Malév-leállás, így minden lelkesedését beleadva dolgozott február harmadikán és azt követően. Mindenhol, minden eseményen ott volt a végórákat követően, tekintet nélkül arra, hogy nappal vagy éjjel, zord mínuszokban vagy csak enyhe hidegben, s a reptér szigorúan őrzött területén, vagy azon kívül kellett dolgoznia. Sokkal többet dolgozott, mint amit a főnökei elvártak tőle.

Valójában a legtöbbet tette, amit lehet: elkapta a gépszíj, megérintette a történet, amelyre a sajátjaként tekintett, s épp ezért saját a saját maga által támasztott igényeknek kívánt megfelelni - mindez maradéktalanul sikerült neki. Ott volt a szimpátiatüntetésen, amit a leállás másnapján szerveztek a dolgozók, ott volt az utolsó állománygyűlésen, s ott volt akkor is, amikor az utolsó 737-eseket búcsúztatta a légitársaság akkor még egyben lévő kollektívája.

Nem véletlen, hogy két, azonos témában készült sorozatát is díjazta a szakmai zsűri. A nagydíjas sorozat a Malév-leállást követő napok termésének kegyetlenül rostált válogatása (ennél ugyanis sokkal több kiváló képet készített - Könnyes búcsú a Malévtól, vagy a Repülni pedig muszáj, vagy épp Az utolsó Malév-járatról készült galéria). Az utolsó repülésről egyébként videó- és írott riport is készült.

Az utolsó Malév 5720-as járat február 23-án szállt fel Budapestről Oslo Sandefjord repterére, ahová a lízingcég rendelte visszaszállítani a repülőt. A HA-LQC lajstromjelű Bombardier Dash-8 Q400-as cockpitjában Leposa Attila kapitány úr, Leposa Edina elsőtiszt vitte a gépet. A fedélzeten Dombi János kapitány úr, Dr. Druzsin Iván vállalati jogász, Fentor-Majer Amanda, Nagy Zsuzsanna és Szentiványi Judit utaskísérők teljesítettek szolgálatot, de ott volt Reviczky Zsolt fotóriporter, Kovács Klára videóriporter és jómagam is, az újságíró. Nem voltunk kivételezettek, nekünk jutott eszünkbe, hogy ezen a járaton még dolgunk van, hogy ezt a járatot meg kell mutatni a közönségnek - ebben pedig partner volt a Malév. Több, mint egy hét telt el, mire elindult a fekete járat, s közben minden nap akciónap volt, minden áldott nap úgy keltünk, hogy ma megyünk, aztán kiderült, hogy mégsem. Hogy megérte, arra ez a kép a legsúlyosabb bizonyíték.