egekura

egekura

Íme a titok, ilyenek lesznek a Wizz Air Airbusai!

Kigördült a festőhangárból a Wizz Air első olyan gépe, amely a cég új arculatát viseli, azaz teljesen új festéssel lesz átadva a légitársaságnak....

Kigördült a festőhangárból a Wizz Air első olyan gépe, amely a cég új arculatát viseli, azaz teljesen új festéssel lesz átadva a légitársaságnak. Már tavaly decemberben szárnyra kaptak pletykák a teljes arculatváltásról, de akkor a cég semmit nem erősített meg, igaz, nem is cáfolták. Az akkori pletykákban volt némi dezinformáció is, miszerint a babrózsaszín mellől eltűnik a lila, helyette kék lesz a dizájnban, most azonban, hogy előkerült az új festésű gép, látható, hogy a lila maradt, a rózsaszín szo-szo, s igaz volt a kék, amely elég jól mutat a repülőn. A gép első részét jelentősen átdizájnolták, ami sokak szerint ronda lett, de nekem például nagyon tetszik, mert egyedi és XXI. századi. Igaz, a tetszésnek esetemben fogyasztói következménye nincs, mert sosem dizájn alapján választok légitársaságot. Megkérdeztem viszont a Wizz Air kommunikációs vezetőjét arról, tekinthető-e hivatalos közlésnek a három darab Toulouse-ban készült fotót.  – Lehet, hogy igazi, lehet, hogy nem. Csak május 19-én, a Wizz Air 11. születésnapján fog kiderülni, hogy mi ez az egész, és hogy van-e még más is mögötte – írta megkeresésünkre Daniel de Carvalho, a Wizz Air szóvivője.

A légitársaság egyébként ma tette közzé áprilisi forgalmi adatait. A kapacitás 1,78 millió volt, ami 21 százalékos növekedés 2014 áprilisához képest, s ehhez képest 1,53 millió fizető utast szállítottak, ami 23 százalékos javulás. Így átlagosan 86,2 százalékos volt a gépeik töltöttsége, 1,7 százalékkal jobb, mint 2014 áprilisában.

 

2015.05.07 11:05

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.