Fantasztikus repülésen vagyok túl, miről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Meghívást kaptam ugyanis egy sajtórepülésre a legújabb Boeing 747-8i-vel, s bár sajnos nem egy óceánt repültünk át, hanem „csak” Münchenből Düsseldorfba, a dolog így is élmény volt. Ez a gép ugyanis egyelőre csak a Lufthansa színeiben repül utasszállítóként. Egyelőre csak négyet adtak át belőle. S bizonyára vannak gyermekbetegségei, amelyek a sorozatgyártás rutintalanságából adódnak, a repülők teljesen új generációjába tartozik, ám egyszersmind a legszebb repülőnek az utódja, amit valaha gyártottak. A Jumbo szép, kecses, s hogy milyen repülni vele? Tarts velem, s megtudod.

Kora reggel gyülekezett egy izgatott csapat a Müncheni reptér Senator Cafejában, a G27 kapu mellett. A senator utasok nem üröltek, akiknek a cafe helyett a Loungeban kellett helyet foglalniuk (a Miles and More Senator törzsutasok a Cafe-t azért veszik igénybe szívesen, mert apró, otthonos, kevesen vannak, reggelente pedig barrista készíti a presszókávét és a capuccinot, amit ugye egyetlen automata gép sem tud überelni. Igaz, a frankfurti Senator Lounge-ban is van barrista, sőt koktélmixer is. ), de ez alkalommal ez az apró kávézó a Star Alliance gold törzsutasok helyett a Lufthansa meghívottjait szolgálta ki. Ötvenen voltak, újságírók, kiemelten megbecsült törzsutasok és Lufthansa-vezetők.

Busszal vitték ki a néptömeget a terminállal átellenben álló géphez, amely körül nagy volt a sürgés-forgás. Pedig nem volt vele semmi gond, csak éppen mindenki látni akarta a D-ABYA lajstromjelú fehér madarat. A tévéstábok, így mi is, körbemehettünk, alánézhettünk, megfogdoshattuk a kerekét, megpaskolhattuk a hajtóműveket, anélkül, hogy bármilyen biztonsági ember odajött volna fontoskodni. Én valahogy így láttam a madarat reggel háromnegyed tízkor.

10.48-ra volt slotunk, körbe tudtuk tehát járni a gépet, töviről, hegyire, még a kapitánnyal is tudtam váltani egy pár szót, aki azt mondta, megfiatalodott, mióta ezt vezeti, pedig a karrierjét még a 747-200 modellen kezdte, ami ugyebár nem ma lehetett. – Nagyon erős a hajtómű, a gép szárnybelépőéle teljesen újra van tervezve, fantasztikusan viselkedik a levegőben, mindeközben pedig a műszerfal és a kezelőszervek több, mint 95 százalékban megegyeznek a 747-400-zal – mondta a kapitány, aki szerint mégis, ezt a madarat olyan vezetni, mintha egy új Porschét vezetne az ember. – Tudod, még mindig új szaga van, tudod, hogy a csúcstechnikában ülsz, mások is tudják rólad, s meg is kapod érte az elismerő pillantásokat – folytatta a kapitány, s nem mondom, tetszett, hogy nem a corporate-bullshitet tolja.

A gép belseje egyébként fantasztikus. A púpban repültem (viszonylag szép szűmú repült mérföldem ellenére a 747-es típuson először ültem az upper decken), ahol a régi jumbók kifejezetten szúkösek voltak, ám ez elég tágas. Nem annyira, mint az A-380as, de azért tekintélyes méretű tér vett körbe. Az új business szék nagyon kényelmes, nem hiába költ a Lufthansa 2015-ig 3,5 milliárd eurót a termékfejlesztésre, amiből az új business székekre csak idén egymillió euró megy el. Nem hiába, hogy több ezer utason tesztelték, mielőtt végelegesítették, teljesen jól működik, kényelmes, frankó, a BE Aerospace eléggé kitett magáért.

A legjobb hely mégis, a purser helye. Charles Daniels 1985-ben kezdte a Lufinál, s neki is különleges volt a járat, mert 2001 óta, amióta chief purser beosztásban dolgozik, nem repül németországi belföldi járaton. A chief purser mindenek főnöke, alatta mindhárom osztálynak van külön irányítója, ő fogja össze a 17 fős csapatot, dönt fontos kérdésekben, s az ő keze szabályozza a világítást, amikor kontinenseket átrepülve, megkezdik a leszállás előtti cateringet. Ez igen fontos beosztás, mert az út végi szervíz előtt az emberek nagy része alszik, s nem mindegy, hogyan tekerik fel a lámpákat. Ja, ez különösen ezen a gépen érdekes, amit a Lufthansa olyan világítással rendelt, hogy a purser tényleg szabályozni tudja, attól függően, hogy romantikus esti hangulatot szeretne varázsolni a kabinban, vagy épp napfényes reggelt, vagy bármi mást. Charles Daniel egyébként azt mondja, minden repülés előtt neki a legfontosabb pillanat, amikor a kapitány az első mondókájába (passenger announcment) belekezd, még nyitott ajtóknál. – Akkor tudom, hogy kezdődik a Rock’n Roll! – mondja.

A Rock§n Roll elkezdődött, a gép határozottasn emelkedik a magasba, s akár az A380, mindeközben hangját is alig hallani, pedig közel ülünk a szárnyhoz. Rendkívül határozottan szeli a levegőt, nyoma sincs rezonanciának. A 747-400-asoknál, amikor az emelkedési sebesség közelében még a futókon robog a gép, minden rázkódik, a tetőcsomagtartók úgy mozognak, hiogy kezdő utas azt hiheti, mindjárt az utastársai nyakában kötnek ki a dobozok és a bőröndök. Ez a gép azonban úgy repül, hogy észre sem lehet venni. Amikor a pályához gurultunk, minden reptéri alkalmazott minket fotózott, a pálya végén megannyi spotter sorakozott fel a rossz idő ellenére is – persze nem volt akkora embertömeg, mint BUD-on az A380-as látogatásakor -, szóval nagy volt az izgalom. Montam is utastársamnak, hogy ez Unique for Munich, ami leírva nem vicces, kiejtve viszont igen.

A landolás sem volt kevésbé gyönyörű, a szél okozott némi turbulenciát, de a gép csodálatosan és elegánsan érte a földet. Mondanom sem kell, hogy Düsselforfban vízsugárral köszöntötték. A 747-es a következő hetekben ellátogat Köln-Bonn, Hamburg és Berlin repterére is, hogy a Lufthansa ott is felültethesse rá a HON Circle valamint Senator utasait: hadd lássák, milyen az új gép, hátha kedvük támad repülni vele. Jelenleg Washington, Bangalore és Delhi a 747-8i célállomás, decemberben csatlakozik Los Angeles is, így ez az iőeltolódásokkal együtt remek kombó. Jövőre öt új gép érkezik, de hogy azok hová repülnek majd, arról csak az üzemeltetési vezetőknek vannak elképzeléseik.