Lima Whisky India. Így hozta az élet, hogy az Egek Ura 101. beírása az első vendégpost is egyben, a Wizz Air HA-LWI lajstromjelű Airbus A-320 repülőgépének átvételéről, s a hozzá kapcsolt gyárlátogatásról. Csak most, csak önöknek, az Index attraktor-fenoménjának, Magyarósi Csabának az írását olvashatják!

Egyszerre írom az Indexet, az Appleblogot és az Egy nap a városban blogot, így hát hiába kért rá Gábor, végkimerülés miatt nem szerepelt a tervek között, hogy vendégposztot írok az airbusos élményeimről az Egek Ura blogra. Az utóbbi napokban azonban kijött  az újságíró a bloggerből: már nem szépen kérte, hanem egyenesen nyomasztott. (Ez igaz, de a cél szentesíti az eszközt  – a szerk.) Következzen tehát a rövid beszámoló Toulouse-ból, hogy lehámozzam az érzelmi kötelet a nyakamról.

A Wizz Air vitt ki minket, aminek azonban a nap első felében még nem volt nagy szerepe. Talán az A320-as gyártósorának közepén bukkant fel először a légitársaság, ahol a függőleges vezérsík már Wizz Air-színűre volt festve. A gép több része még jó hosszú munkafolyamatokon keresztül "fos-zöld" maradt, a függőleges vezérsík azonban kiváló azonosító a teljes gyártási folyamaton keresztül.

A repülőgépek gyártása - pontosabban összeszerelése - során előbb a törzs főbb elemeit illesztik össze. Az orr ugye főleg francia, utána jön a németektől a többi elem, aztán a szárny, Angliából. Érdekes módon szó sincs valami elképesztő high-techről, vagy Vészhelyzet-szerű rohangálásról, tisztességes és nagyon tiszta, nyugodt szerelőmunka ez: nagy a feladat, nem is szabad kapkodni. Az összeszerelés egyébként bár látványos, csak a teljes munka 4 százalékát adja, a többi, a gyártás, oroszlánrésze Toulouse-on kívül zajlik.

Második a szárny, harmadik a függőleges vezérsík, ezeknél a folyamatoknál szintén nem látni nagy életet, pedig azért elég nagyipari gyártás folyik: havonta 35 A320-as "pottyan le" a gyártósorról, amit most 40-re akarnak feltornázni. Nemhiába, az A-320 gépcsalád a világ legnépszerűbb repülőgépe, a HA-LWI a 4628-as gyártási számot viseli.

Pár épülettel odább van az A380-as óriási csarnoka. Tényleg óriási, láttam én már közelről a gépet, meg a Lufthansa müncheni hangárját, ahova egyszerűen nem fért be az A380-as, olyan hatalmas, ennek ellenére a Toulouse-i méretek tényleg mellbevágók. Itt már óriásállványokkal fogják közre a gépeket, nem is nagyon lehet tudni, hogy milyen munka folyik ezeket, éppen ezért az összeszerelés sokkal titokzatosabb, sokkal űrtechnikásabb az A380-as csarnokában. Itt már számos munkással is találkoztunk, akik főleg a hangár középső, üres területén mozognak általában olyan alakzatban, mintha valamilyen sztrájkra készülnének. Nemsokára egyébként szűkösebben lesznek, mert jelenleg csak havi két darab A380-ast gyártanak, de épp át akarnak állni a havi négyre.

Az Airbus épületeitől nem messze van a reptér, ami a gyár létrejöttében is nagy szerepet kapott: nagyon hosszú a futópálya, mert annak idején itt építették a Concorde-ot is (az A320-as csarnokában), annak meg jól jött az ilyesmi, és éppen ezért mindenféle gépgyártáshoz tökéletesen megfelel a helyszín.

A reptér Airbusnak fenntartott apró épületében egyébként csak négy check-in pult van, ezek azonban pontosan olyanok, mint a hagyományos reptereken. A várakozás sem sokkal izgalmasabb, itt azonban többnyire olyan gépekbe szállnak be az emberek, amik épp csak legördültek a gyártószalagról, és elvégezték velük a kétszer egy-másfél órás tesztrepülést. Aztán átadják azt a légitársaságnak, és irány haza.

Mi a Wizz Air A320-asával repültünk, a műanyagokon még egy karcolás sem volt, az ablakokon csodásan ki lehetett látni, a szellőzőnyílásokból meg új szag jött. A 180 fős gép könnyedén repült a körülbelül 10-15 utassal, sőt, felszállás közben a kapitány még erősen meg is billegtette a gépet, ami szokás: így búcsúzik a szülőszobától a repülő. Menet közben az Airbusnak hála fapadosokon meglepő menüt kaptunk: rákok, halak, elképesztően jó olívabogyók, minőségi fehérborok kerültek a tányérunkra, az első tiszt meg folyamatosan informált minket arról, hogy épp mit nem látunk a felhőréteg alatt.

Aztán a szokásoknak megfelelően Graznál alapjáratra kapcsolták a hajtóműveket, onnan nagyrészt vitorlázva jutottunk el Budapestig, ahol váratlanul leszálltunk, majd elbúcsúztunk a géptől. Három nappal később kezdte meg menetrend-szerinti közlekedését.

A vendégposztot köszönjük, aki még nem látta volna, nézze meg a szerző videóját, itt. Alább pedig egy kép arról, hogyan készült a raodmovie!