Zűrzavar a Kutatók Éjszakája körül

Részben megoldódni látszik a jól ismert tudománykommunikációs fesztivál, a Kutatók Éjszakája idei, jubileumi megrendezése körüli vita. Az egy hónap múlva tartandó esemény azonban lehet, hogy így is szerényebb lesz a korábbiaknál.

Uniós pénzből tíz éve ­rendezik meg hazánkban azt az őszi eseményt, melyen ilyenkor harminc euró­pai országban egy időben nyitják meg az érdeklődők előtt a kutatóintézetek, egyetemek, kutatással foglalkozó cégek és intézmények kapuit, s tartanak színes, látványos programokat.

Az idehaza is népszerű rendezvényt – bár a kívülállók számára egységesnek tűnt – az utóbbi években két különálló konzorcium rendezte, melyek az EU-tól közvetlenül kaptak pályázati pénzt, száz-százezer eurót. A Tempus Közalapítvány azonban 2013-ban az immár két évre szóló pályázaton nem nyert, így a kutatóintézeteket is fenntartó Bay Zoltán Alapítvány maradt egyedül a porondon partnereivel.

Csakhogy a már ismertté vált honlapot és a Face­book-oldalt, melyen keresztül az érdeklődők megtudhatják, hol milyen programra lehet regisztrálni, a Tempus működtette, és ezt nem adta át a másik csoportnak, illetve a bérbeadásért pénzt kért. Értesüléseink szerint négy-öt hónapja húzódott a vita, melyben korábban több változatban milliós összegek is szerepeltek.

Eközben az igazgatóváltáson átesett Bay is elkezdett honlapot fejleszteni egy másik doménnévvel, ám ennek látogatottsága elmaradt a jól bevált régitől, s várhatóan gátja lett volna a rendezvény sikerének. Végül a hét elején a két fél megegyezett, és a régi honlapot a rendezvény idejére 250 ezer forintért megkapja az idei rendező konzorcium.

Kiélezett a helyzet, már csak egy hónap van hátra a Kutatók Éjszakájáig, így nem biztos, hogy elég idő maradt az adatok betöltésére és az érdeklődőkhöz való eljuttatására. Egyelőre mindkét oldalon tavalyi információk szerepelnek, az újakról csak egy ígéret.

Bár korábban mindkét közpénzből működő szervezet részt vett a szervezésben, a Tempus már a kezdetektől pályázott, és úgy tűnik, az ezért felelős vezetőnek a Bay Zoltánhoz való két és fél évvel ezelőtti átigazolásával az a tudás is átkerült, amely az uniós pályázat sikerét eredményezte.

Megjegyzendő, hogy bár Brüsszel a maradék pénzből az egyes országokban a második helyezetteket is honorálta, nem szokásos, hogy két ennyire országos lefedettségű pályázat vetélkedik. Úgy tűnik, nálunk ezen a téren sem lehetséges egységes fellépés, bár a Bay-nál úgy indokolták, a sok program és résztvevő koordinálásához nem volt rossz a többes pályázás. A megegyezéshez hozzájárulhatott az is, hogy mivel a Tempus a jövőben is szeretne részt venni a rendezésben, nem akarhatták ellehetetleníteni a másik féllel való kapcsolatot.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.