Vesztett a Pirate Bay, vége a fájlcserének?

Első fokon (nem jogerősen) egyévi szabadságvesztésre, és hárommillió svéd korona (több mint 80 millió forint) megfizetésére ítélte a stockholmi bíróság a Pirate Bay torrentoldal üzemeltetőit. A Svédországban és világszerte rendkívüli média- és közönségfigyelemmel követett per tétje jóval nagyobb annál, ami a büntetésből kiolvasható: amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, és azt a jogászok a világ más országaiban is precedensnek tekintik, azzal egyes vélemények szerint drasztikusan visszaszorulhat a világháló egyik fő vonzerejét adó fájlmegosztás.

A bíróság szerint a Pirate Bay nevű, nagy forgalmú torrentoldal „a szerzői jogok megsértésére alkalmas eszköz”, és az üzemeltetése önmagában is bűncselekményt valósít meg. Az egy éve kezdődött perben Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm Warg, Peter Sunde és Carl Lundström azt igyekezett bebizonyítani, hogy ez nem így van, és a Pirate Bay-nek nincs köze a fájlcserében részt vevő egyéni felhasználók számítógépein tárolt, esetlegesen illegális tartalmakhoz, ugyanúgy, mint például a Google-nek sem (a keresőoldalon keresztül szintén rengeteg szellemi alkotás elérhető „jogdíjmentesen”, és a per egyik tárgyalásán a védelem rá is mutatott, hogy egy bizonyos zeneszámot sokkal könnyebb megtalálni a Google segítségével).

A vádat képviselő ügyész azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak jogellenesen tették lehetővé zenék, filmek és szoftverek letöltését. A vádpontok egy részét menet közben ejtették, mivel a védelem ügyesen kiahsználta, hogy az ügyész nem igazán járatos az internetes technológiák világában. A védők emellett egy EU-direktívába igyekeztek belekapaszkodni, amely elválasztja egymástól a tartalom- és a hozzáférés-szolgáltatók felelősségét, és kimondja: az internetes hozzáférés-szolgáltatók nem felelősek közvetlenül az infrastruktúrájukon átáramló információ jogtisztaságáért (hiszen ellenkező esetben az összes tefonos, ADSL- és kábeles internet-szolgáltatót is be lehetne zárni). Ha tehát a Pirate Bay valóban csak a kapcsolatot biztosította az olykor valóban illegális tartalmakat, máskor viszont a saját maguk által előállított anyagokat csereberélő felhasználók között, akkor ebben jogi szempontból nincs kivetnivaló. Annál is kevésbé, mivel az említett direktíva azt is kimondja: a jogsértés elősegítsée csak akkor állapítható meg, ha az elősegítő és a jogsértés tényleges elkövetője között szoros kapcsolat legyen – ami ebben az esetben nyilvánvaló képtelenség, hiszen a torrentoldal üzemeltetői aligha állhatnak szoros kapcsolatban azzal a sokmillió emberrel, aki világszerte a Pirate Bay szolgáltatását használja.

A bíróság nagyobbrészt a vád álláspontját fogadta el, ám az ítélet egyelőre nem jogerős. Ráadásul a kiadói ipart képviselő jogászokon kívül kevesen bíznak benne, hogy a Pirate Bay kiiktatásával tartósan el lehetne tüntetni a fájlcserét. Norvégia például éppen a fájlmegosztók jogi legalizálására készül, méghozzá olyan érveléssel, ami gyökeresen ellentmond a svéd bírósági ítélet indoklásának. Bard Vegar Solhjell, az oktatásért és kutatásért felelős norvég miniszter szerint a fájlmegosztás során a felhasználók egymás között cserélgetik tartalmakat, így a Pirate Bay és a hasonló torrentoldalak nem tesznek mást, mint az internetes keresőprogramok: segítik a felek egymásra találását, de nem szolgáltatnak tartalmat.

A német szolgáltatók blokkolják a pedofil honlapokat

A német internetes szolgáltatók pénteken vállalták, hogy a rendőrséggel együttműködve megakadályozzák a hozzáférést a gyermekpornográfiát tartalmazó honlapokhoz - jelentette be a családügyi minisztérium.

A német piac háromnegyed részét képviselő Deutsche Telekom, Vodafone/Arcor, Alice, Kabel Deutschland és Telefonica/02 megállapodást kötött a bűnügyi rendőrséggel. Ebben önként vállalják, hogy megakadályozzák a hozzáférést a nyomozók által azonosított honlapokhoz. Az az internetező, aki megpróbál hozzáférni ezekhez a honlapokhoz, hibaüzenetet kap, de IP-címét nem közlik a hatóságokkal - ígérte a minisztérium.

 

 

Nyugtató üzenet a felhasználóknak
Nyugtató üzenet a felhasználóknak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.