„Vérrel nem lehet jóakaratot venni”

Egy amerikai farkasállományt vizsgáló kutatás cáfolja, hogy a nagyragadozók állami vadászatának engedélyezése csökkentené az orvvadászatot.

Hiába vadásszák le a farkasokat, ezzel csak felbátorították az orvvadászokat
Hiába vadásszák le a farkasokat, ezzel csak felbátorították az orvvadászokat
Vasily Fedosenko / Reuters

A Royal Society lapjában közölt kutatási eredmény szerint „vérrel nem lehet jóakaratot venni”.

Farkasok, nagymacskák és medvék esetében gyakran hangoztatták az egyes kormányzatok, hogy ha legálissá teszik e fajok vadászatát, azzal szűkítik az orvvadászatot. Egy svéd–amerikai kutatás azonban kimutatta, hogy az egyébként is vitatott elképzelésnek nincs semmilyen tudományos alapja.

Ehhez a Michigan és Wisconsin állambeli farkasállomány alakulását követték nyomon. Ezekben az államokban ugyanis a kilencvenes években engedélyezték a farkasok korlátozott vadászatát. Ebből kiderült, hogy a selejtező célú vadászat legálissá tétele után a ragadozók létszámának növekedése negyedével csökkent, ami egyértelműen az orvvadászat számlájára volt írható. 

A kormányzati intézkedések ugyanis hátrányosan változtatták meg a közvélemény hozzáállását, és ez felbátorította az orvvadászokat.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.