Velencéből Las Vegas?

Háromezer szobás szállodát, kaszinót, golfpályát és fedett sípályát építene a Velenceitó északi partjára egy befektetőcsoport. Az ügylet eddig elsősorban az érintett terület megszerzésének furcsaságai kapcsán szerepel a sajtóban. Újabban azonban a természetvédelmi aggályok kerültek előtérbe, aminek nyomán a hazai zöldek szinte példátlan össztüzet zúdítottak a tervre – a jelek szerint nem is megalapozatlanul.

A Levegő Munkacsoport, a Gaja Egyesület, az Élőlánc, a Reflex, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Kötháló – egyebek között ezek a szervezetek szólaltak fel eddig a King Citynek nevezett beruházás ellen. A létesítmény – ha megvalósul – Európa egyik legnagyobb szórakoztatócentruma lesz, amely nyilván gyökeresen megváltoztatja majd a tó arculatát, idegenforgalmát – és persze ökológiáját is.

Hogy csak egyetlen adatot említsünk: a kiszolgáló személyzettel együtt 5-6 ezer fős kaszinóváros népesebb lesz (és így több szemetet, szennyvizet stb. termel, több áramot és energiát fogyaszt, és – nem mellesleg – több fényt és zajt bocsát majd ki), mint az északi part összes települése együttvéve. Az elképzelések szerint charterrepülőgépek szállítanák a (jórészt külföldi) vendégeket a helyszínre, emiatt a közeli, Székesfehérvár melletti repülőtér forgalma (és zajterhelése) is alaposan megnőne.

Mindez persze ma még csupán elmélet – az viszont nagyon is gyakorlati kérdés, hogyan kaphat egy ilyen jelentős környezeti hatású létesítmény építési engedélyt egy ma még jórész érintetlen tóparti területre. (Kiadott engedélyről ma még szó sincs, ám a megmozduló tőke nagyságrendjét figyelve hatóság legyen a talpán, amelyik képes lesz ellenállni a várható politikai és egyéb természetű nyomásnak…)

Varga Gábor, a helyi értékeket legjobban ismerő Gaja Egyesület elnöke szerint a Velenceitó „ex lege” (azaz a természetéből adódóan) védelem alatt áll, a nyugati harmada pedig Natura 2000 terület, ami persze önmagában még nem segítene az északnyugati parti zónán, azaz kiszemelt beruházási övezeten. A Duna–Ipoly Nemzeti Park álláspontja szerint ugyanakkor a telek közvetlenül határos két, úgynevezett Ramsari területtel (ezek a vízimadarak fontos táplálkozó és költőhelyei, nemzetközi védelmet élveznek): egyrészt magával a tóval, másrészt pedig a velenceitavi madárrezervátum bővítésére kijelölt zónával, ami legalábbis kérdésessé teszi az engedélyezést.

Ilyen helyre csak kivételes esetben adhatnak ki építési engedélyt, ha egy hatástanulmánnyal sikerül bebizonyítani, hogy az építkezés nem jelent visszafordíthatatlan változást a terület ökológiai jellegében, ami szakértők szerint „nem lesz könnyű” (bár hatástanulmányügyben Magyarországon semmin sem szabad meglepődni).  Van egy további jogi aggály is: a vízgazdálkodási törvény szerint a természetes vizek partját közérdekű célokra kell fenntartani, beépítetlen ingatlantulajdon ilyen területen nem szerezhető. Ráadásul a tópart tájképi védelem alatt is áll, amit szintén érintene a tervezett velencei Las Vegas felépítése.

A zöldek és a tiltakozó helyi lakosok a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordultak segítségért – olyan állásfoglalást várnak tőle, ami a hatósági eljárásban is hivatkozási alap lehet. A beruházás „ellenzéke” támogatást kapott a Magyar Olimpiai Bizottságtól és a Magyar Országos Horgász Szövetségtől is: az érintett partszakasz Szeged mellett az ország legfontosabb evezőspályája, és egyben a versenyhorgászok edzéseinek, illetve nemzetközi bajokságainak színtere is – akik a jelenlegi állapotokhoz ragaszkodva ezeket a "környezetbarát" vízhasználati módokat is szeretnék fenntartani.

Horgásznak a Velencei tónál
Horgásznak a Velencei tónál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.