Vége az emberi civilizációnak?
Hasonló, sokkoló hatású bejelentésekből a globális felmelegedés ismertté válása óta nincs hiány, komoly ember azonban eddig ritkán adta a nevét ilyesmihez. Lovelock azonban más kategória: olyan tudós, akinek a szavára az egész világon figyelnek. A 90-es években az ózonlyuk kialakulásáért felelős gázok feldúsulásának leírásáért hajszál híján Nobel-díjat kapott. De nem ez tette világhírűvé, hanem az a tudományos elmélet, amely a Néma tavasz című könyv mellett talán a legnagyobb hatást gyakorolta a környezetvédő mozgalmak és a környezettudatos gondolkodás kialakulására.
A Gaia-hipotézis szerint a Föld a maga bioszférájával (az élőlények és az élőhelyek összességével) nem egy bolygó csupán: inkább úgy működik, mint egy nagyon összetett önszabályozó rendszer - vagyis, mint egy bolygó-méretű élőlény.
Az elméletbe sokminden belefér - akár az is, hogy a Föld "immunrendszere" elpusztítja azokat az organizmusokat (praktikusan az emberiséget), akiknek a léte a bolygó egészének túlélését veszélyezteti. A közvéleményben azonban inkább csak az csapódott le a gondolatból, hogy a bolygó él, sebezhető, és védelemre szorul (holott talán hatásosabb lett volna, ha azt ismeri fel az emberi társadalom, hogy őt magát kell megvédeni, méghozzá, ha közvetve is, saját magától).
Lovelock (akinek elméletét a Rolling Stone magazin írása nyomán a Greenfo környezetvédelmi portál elemezte) nem a levegőbe beszél, amit mond, azt megfigyelésekkel, kísérletekkel, számításokkal is alátámasztja. A tudós azt állítja, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) számítógépes modelljei tévesek: a globális átlagos felmelegedés nem áll meg a ma legvalószínűbbnek tartott 4 foknál, hanem akár 8 fokkal is melegedhet a földi klíma. Emiatt 2020-ra a szárazságok és az extrém időjárási jelenségek hétköznapivá válnak, a Szahara 2040-re eléri Európát, Berlin éghajlata pedig Bagdadéhoz válik hasonlóvá.
A világ legnagyobb, tízmilliós népességű nagyvárosai legalább részben lakhatatlanná válnak. Az általános élelmiszerhiány miatt tömeges lesz az elvándorlás, ami a korábbi világháborúkhoz hasonló léptékű konfliktusokhoz vezet, például Szibéria megszerzéséért Kína és Oroszország között. Mindez - a tengerek szintjének emelkedésével, az éhínség és a járványok tömegessé válásával, az életfeltételek radikális romlásával - oda vezet, hogy a bolygó népessége megtizedelődik: 2100-ra a jelenlgi 6,6 milliárdról 500 millióra csökken, és a túlélők Északra (Kanadába, Izlandra, Skandiáviába, a sarkkörön túli területekre) húzódnak.
A riasztó forgatókönyv azon alapul, hogy a felmelegedés következtében beindult változások a többszörös pozitív visszacsatolásokon keresztül ma már egymást gerjesztik, és pillanatnyilag nincs olyan emberi eszközökkel befolyásolható erő, ami megfékezhetné a folyamatot.
James Lovelock nagyjából négy éve építgeti azt a gondolati modellt, amiből ezek a következtetések adódnak. 2004-ben látogatást tett barátja és kollégája, Richard Betts, a Hadley Centre for Climate Change kutatója munkahelyén, és elbeszélgetett az ott dolgozókkal. Öt, egymástól független munkát végző, különböző szakterületeken dolgozó tudós számolt be neki olyan folyamatokról, amelyek külön-külön is elegendőek lennének a klíma-egyensúly felborítására.
Kiderült, hogy ugyanaz történik a sarki jégmezőkön és a magashegységek hóhatár feletti területein, a tajgákon és a trópusi esőerdőkben, illetve az óceánokban: a felmelegedés következtében beálló változások maguk is gyorsítják a melegedést (például úgy, hogy a jégtakaró elolvadása után a sötétebb földfelszín jobban melegszik, amitől gyorsul a maradék jég olvadása). Ráadásul ezek a földrajzilag olykor nagy távolságra zajló változások egyáltalán nem függetlenek egymástól, sőt, a globális víz- és szén-körforgási ciklusokon, a szél- és áramlási rendszereken keresztül kölcsönhatásban vannak, és erősítik egymást.
Minden változás ugyanabba az irányba mutat, és a hatás már jócskán meghaladja a rendszer rugalmasságát, a beépített korrekciós lehetőségek kapacitását. Vagyis nem tehetünk semmit: a folyamatok tehetetlenségi ereje jóval nagyobb, mint az ember beavatkozási képessége.
A kutató szerint a jelenlegi számítógépes klímamodellek használhatatlanok, mivel - politikai vagy egyéb okokból - túlságosan óvatosak. Az IPCC jelentésében például az szerepel, hogy Grönland jégtakarójának leolvadásához nagyjából 1000 év kell, miközben ez a ma ismert adatok alapján akár 2030-ra is megtörténhet. Ugyanilyen pontatlanok a tengerszint emelkedésére vonatkozó számítások: az IPCC 2100-ig maximálisan 6,4 Celsius fokos felmelegedést, és ennek hatására legfeljebb 60 centiméteres víszszint-emelekedést jósol, miközben a sarki jég teljes elolvadása - Lovelock számításai alapján akár már 20 év múlva - 24 méteres, özönvízszerű hatásokkal járó emelkedéshez is vezethet.
A Lovelock-féle krízis-forgatókönyv szerint a növekvő hőmérséklet miatt egyre zsugorodik a sarki jégtakaró, azaz nő a jéggel nem borított szárazföld felülete (és persze a vízszint is). Mivel a jég visszaveri, a víz és a szárazföld viszont elnyeli a napfényt, a folyamat egyre gyorsítja a hőmérséklet növekedését, és magát az olvadást is. A gyorsuló melegedés és szárazodás miatt a legnagyobb kiterjedésű erdőségek nagyrészt elpusztulnak (így széndioxid-megkötő képességük lecsökken), az "örökké fagyott" területek felolvadása nyomán pedig rengeteg metán kerül a légkörbe (a metán csaknem húszszor erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid).
Az ember megjelenése előtt a földi rendszerben az imént említett, egymást erősítő folyamatokat a megfelelő negatív visszacsatolások ellensúlyozták, például úgy, hogy a Föld a fölösleges hőt kisugározta a világűrbe. Erre azonban ma, az emberi tevékenység nyomán a légkörbe került üvegház-gázok miatt nincs mód. Ezért a melegedés egy darabig egyre gyorsul, majd egy ponton új egyensúly alakul ki: az éghajlat a ma ismertnél jóval melegebb és szárazabb lesz.
A tudós végkövetkeztetése, hogy "fenntartható növekedésről" értelmetlen beszélni, inkább a "fenntartható visszavonulásra", vagyis az emberi élőhelyek megváltozására és összezsugorodására kellene felkészülnünk. -Nincs olyan megoldás, amely valóban segíthetne. A túlnépesedett Földön jelenleg hétmilliárd ember lakik, és akkor még nem számoltuk az állatvilágal. Ha csupán azt a szén-dioxid-mennyiséget nézzük, ami a lélegzéssel kerül a levegőbe, már az is a teljes kibocsátás negyede, jóval több, mint amit például a légiforgalom okoz.
Nem mondhatjuk az élőlényeknek, hogy ezentúl tartsák vissza a levegőt. Nincs menekvés: minden korlátunkat túlhaladtuk - fogalmazott a kutató. Lovelock szerint ideje lenne, hogy a politikusok a valóság elkendőzése helyett végre tudomásul vegyék az igazságot, és annak megfelelően ne "fenntartható fejlődést", hanem "vért, verítéket és könnyeket" ígérjenek a jövőre nézve. -Az emberek már tudják, hogy nagy a baj, lehetne velük értelmesen beszélni - állítja a tudós.
Az emberiségnek szerinte (pontosabban a túlélők kicsiny táborának) két választása van: vagy visszalép a technika és a civilizáció egy korábbi, a Föld által még tolerálható szintjére, vagy egy nagyon fejlett, de minden ma létezőnél környezettudatosabb társadalmat hoz létre.
Lovelock úgy véli, a világ nagy része számára csak az első alternatíva létezik.
