A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban közölt eredmények szerint az állat hosszú, vékony tapogatóival gyűjti be a vízben úszó állati szövettörmelékeket, amelyeket aztán nyálkával összeragaszt, majd bekebelez. Ez az első nem ragadozó életmódot folytató lábasfejű - húzta alá a vizsgálatban részt vevő Henk-Jan Hoving, az észak-kaliforniai Monterey-öböl Akvárium Kutatóintézetének a munkatársa.   

A nagyjából 30 centiméter hosszú vámpír tintahalak eléggé elterjedtek a tengerekben, mégis rendkívül titokzatos állatok: még az élettartamukat is homály fedi. Nevüket sötét színükről, vörös szemükről és a karjaik között feszülő, köpönyegszerű hártyájukról kapták. A tenger rejtélyes takarítóbrigádjának tagjai még az óceán oxigénben legszegényebb övezeteiben is megélnek.    

A vámpír tintahalak biolumineszcens élőlények, vagyis képesek fény kibocsátásra. Nyolc karjukon kívül két hosszú - a testméretük akár nyolcszorosát is elérő - ostorszerű tapogatójuk van, amelyekről a kutatók már régóta sejtették, hogy szerepet játszanak az állat táplálkozásában. A mostani tanulmány azonban az első, amely feltárja a csápok pontos működését - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.   

Hoving és kollégái laboratóriumi körülmények között figyeltek meg fogságban lévő példányokat, továbbá 24 órányi videoanyagot elemeztek az állatokról. A felvételek 1992 és 2012 között készültek a vámpír tintahalak természetes élőhelyének számító Monterey-öböl tengeralatti kanyonjában. A kutatók emellett néhány múzeumba kerülő példány emésztőszerveit is megvizsgálták. A lábasfejűekre jellemző hal- és rákmaradványokkal ellentétben a vámpír tintahalak gyomrában nyállal összeragasztott halpetékre, rákcsápokra, szemekre, lábakra, lárvákra és azok ürülékére bukkantak.    

A tintahal anatómiai vizsgálatából kiderült, hogy szívókorongjai nem szívnak, hanem nyálat termelnek. A kutatók eredményei és a videofelvételek tanúsága szerint az állat úgy táplálékozik, hogy először kinyújtja tapogatóját, amelynek ragadós szőrzettel borított végén megtapadnak a törmelékek. Ezután közel húzza magához a táplálékot, "rákeni" a szívókákkal borított karjára, amely beburkolja azt nyállal. Ujjszerű nyúlványaival pedig a szájához görgeti a falatot.    

Ez a passzív táplálkozási mód teszi lehetővé számára, hogy alacsony-oxigéntertalmú övezetekben is megéljen. Hoving szerint az állatnak emellett rendkívül lassú az anyagcseréje, és légzőrendszerében olyan fehérje található, amely erősen megtapad az oxigénmolekulákon.