A szatyrok anyaga "oxo-biodegradációs úton lebomló" műanyag, azaz oxigén és napfény hatására semmisül meg az elenyésző mennyiségben  hozzáadott fémek, például kobalt, vas vagy mangán révén. A The  Guardian című brit lap online kiadása (www.guardian.co.uk) szerint  egyrészt akadnak kutatások, amelyek arra utalnak, hogy nem bomlanak  le olyan gyorsan, mint ahogy előállítóik állítják.Másrészt azért  előállítani szatyrokat, hogy azok majd megsemmisüljenek, ökológiai  bűncselekménynek tűnik.

A lebomlás nagymértékben függ attól, hova kerül a zacskó  "életpályája végén". Ha eltemetődik egy szeméttelepen, valószínű,  hogy egyáltalán nem bomlik le, hiszen nem éri sem oxigén, sem fény.  Ezenkívül egy amerikai zacskótípus tanulmányozása során kiderült,  hogy a hőmérséklet és a páratartalom is befolyásolja a lebomlás  sebességét. Hűvös időben lassabb, párában pedig szinte megáll a  folyamat.

Nemrégiben egy svéd tanulmány azt is kimutatta, hogy a mangánt  tartalmazó polietilén lebomlása abbamarad, ha komposztba kerül,  valószínűleg a mikroorganizmusok által termelt gázok hatására. Tehát  ez sem jó megoldás.

Az adalékként használt fémekről meg annyit, hogy míg a legtöbb  gyártó azt állítja, igen csekély mennyiségekben adagolják csak a  műanyaghoz, egy amerikai tanulmány szerint az egyik zacskótípus  "igen nagy mennyiségű ólmot és kobaltot tartalmazott", ami  megkérdőjelezi az anyag környezetbarát voltát.

A European Plastics Recyclers ezenkívül azzal érvel, hogy a  műanyag szatyrok előállítása olyan sok energiát és olajat emészt fel, hogy megsemmisítésük "gazdasági és ökológiai nonszensz".