Tizenegy évig tartott az első marsi maraton

Itt a Földön a maratoni táv megtétele normál esetben nem jelent kihívást egyetlen jármű számára sem, de más a helyzet a Marson.

Az amerikai űrügynökség, a NASA közlése szerint az Opportunity marsjáró tegnap tette meg első 42 kilométerét (26,22 mérföld). Ezzel nemcsak a távot teljesítette, hanem egyúttal gyorsasági rekordot is felállított: az első marsi maraton megtételéhez 11 év és két hónap kellett.

„Ez az első eset, amikor egy ember által készített eszköz ilyen távolságra jutott egy másik bolygó felszínén" – lelkesedett a CNN-nek John Callas projektmenedzser, a pasadenai NASA's Jet Propulsion Laboratory (JPL) munkatársa. „Ez a küldetés nem távolsági rekordok beállítására született, de büszkék vagyunk arra, hogy ennyi időn át működőképes maradt" – tette hozzá a Cornell Egyetem munkatársa, Steve Squyres, az Opportunity küldetés vezető kutatója.

Az Opportunity minden várakozást felülmúlt
Az Opportunity minden várakozást felülmúlt
REUTERS/NASA-JPL

Az eddigi távolsági csúcstartó a szovjet gyártmányú Lunohod-2 volt. Ez a szerkezet 1973. január 15-én szállt le a Holdon. A 840 kg tömegű holdlaboratórium 1973. május 8-ig összesen 37 km hosszú terepet futott be. Ezt a csúcsot adta át a múltnak az Opportunity.

A Maraton-völgy látképe a marsjáróról
A Maraton-völgy látképe a marsjáróról
REUTERS/NASA-JPL

Az Opportunity 2004. január 25-én ért a vörös bolygó felszínére. Eredetileg három hónapos működéssel kalkuláltak, de a marsjáró minden előzetes várakozást felülmúlt. Az elmúlt évek egyik legfontosabb felfedezése – bebizonyosodott, hogy volt víz a Marson – is ennek a járműnek köszönhető. A marsjáró immáron négy éve a hatalmas Endeavor kráter peremén araszol. (Ikertestvére, a Marson három héttel korábban landolt Spirit 2010 márciusában végleg elnémult.)

Az amerikai űrügynökség középtávú tervei között már az emberes marsi utazás szerepel. Jóval közelebbi célként azonban a jövő héten egy maratoni váltófutással emlékeznek meg NASA's Jet Propulsion Laboratory munkatársai az első marsi maratonról.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.