Tengeralattjárót küldene a Titán tengerébe a NASA

Tengeralattjárót tervez indítani a NASA a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra. A 2040 körül indítandó különleges eszközzel a hold hatalmas, Kraken Mare nevű óceánját szeretnék felderíteni.
A 90 naposra tervezett expedíció során a robot-tengeralattjáró a távmérések szerint 160 méter mélységet is elérő és majd 250 ezer négyzetkilométer elterjedésű óceánban mintegy kétezer kilométert tenne meg. Addig persze sok akadályt kell a tervek elől elhárítani.

A legfontosabb probléma az, hogy miképpen juttassák a tengeralattjárót a gyakran hevesen hullámzó, és erős áramlatokkal bíró Kraken Mare tengerre úgy, hogy ne sérüljön meg. A NASA egy űrsiklókhoz hasonló, szárnnyal rendelkező, a vízre ereszkedő, sőt be is merülő űrjárművel szállítaná a robotot a Titánra, ami a legsimább landolást tenné lehetővé.

A másik fő gond a kommunikáció folytonos biztosítása a földi központtal. A víz alatt lévő eszközről a rádióhullámok nem tudnának eljutni a Földre, ezért a hajónak rendszeres időközönként – az elképzelések szerint 16 óránként – a felszínre kellene emelkednie.

A víz alatt a napelemek sem működhetnek, ezért egy nukleáris generátort alkalmaznának. Arra is gondoltak, hogy egy dugattyús mechanizmussal védenék a ballasztvizet a roppant hideg tengerben való megfagyástól.

Jóllehet a NASA kevéssé pontos kutatási célokat határozott meg, szakértők szerint a cél az esetleges életformák utáni kutatás, valamint a Naprendszer korai állapotának vizsgálata lehet.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.