Ekkora léket ütött a szibériai tóba a Cseljabinszk mellett becsapódott meteor egyik darabja

A B612 Alapítvány most közzétett animációja 2000 és 2013 között 26 jelentősebb becsapódást rögzít, melyek zöme a tengerek felszínét érte, de néhány szárazföldi területekre jutott – jelentette a BBC. Az Átfogó Atomcsendszerződés Szervezetének (CTBTO) adataira támaszkodó jelentés célja, hogy sürgesse a hatékonyabb védelmet az űrből jövő veszélyes becsapódások ellen. A CTBTO azért fontos forrás, mert hálózatának érzékelői minden titkos atomrobbantáshoz hasonló detonációt érzékelnek.

Az adott időszakban észlelt 26 ilyen méretű detonáció egyike sem származott nukleáris robbanásból, következésképpen ezek csakis aszteroidák keltette ütközések lehettek. Ezek energiája 600 kilotonnától kezdődött, ami sokkal nagyobb, mint a Hirosimára ledobott atombomba 15 kilotonnája. Szerencsére az űrből érkező sziklatömbök zöme a magaslégkörben darabjaira esett, és csak kisebb pusztítást okozott a felszínen. Viszont a 26 űrből érkezett látogató közül mindössze egyet sikerült a becsapódás előtt, igaz,mindössze néhány órával korábban észlelni.

A tavaly Cseljabinszkra esett, jelentősebb károkat okozott meteorit húszméteres volt, mégis aprónak számít a földtörténet hasonló eseményei sorában. A B612 Alapítvány az eddig ismert ütközések gyakoriságából és méretéből próbál következtetéseket levonni egy esetleges jövőbeli nagyobb katasztrófára. Úgy vélik, egy nagyobb várost is elpusztító becsapódásra százévenként kerülhet sor. Ilyen lehetett a szibériai Tunguzka lakatlan vidékén 1908-ban leesett 45 méteres átmérőjű meteorit, amely földrengéshez hasonló megrázkódtatást okozott.

Az alapítvány 2018-ban magánadományokból készít és tervez Föld körüli pályára bocsátani egy űrtávcsövet. A 250 millió dollárba kerülő Sentinel teleszkóp a Naprendszer belsőbb régióiban feltűnő, más földi távcsövekkel a Nap fénye miatt nem látható kisbolygókat figyeli majd – részben a sötétszürke színű szikladarabok kiszúrására legalkalmasabb infravörös tartományban. Korábbi felmérések szerint az élővilág egykori nagy pusztulásaihoz vezető méretű monstrumokat 90 százaléknál nagyobb eséllyel lehet már jókora távolságban észrevenni, de szerencsére ilyen katasztrofális űrkarambol a közeljövőben nem várható.

Ám a NASA Wise infravörös űrtávcsövének adatai azt sugallják, hogy az száz–ezer méter közötti tartományba eső kisbolygók száma akár húszezer is lehet, és túlnyomó többségüket eddig még nem fedezték fel.

Az idő létfontosságú ezen a kutatási területen, hiszen minél hamarabb észleljük a közelgő veszélyt, annál nagyobb az esély annak elhárítására. Ennek legegyszerűbb módja a kisbolygó sebességének módosítása egy jókora ütéssel. Ha ez időben történik, akkor a kozmikus „vándor” később érkezhet a Földdel való ütközés számított helyére, így megússzuk a katasztrófát. Egy másik lehetőség az úgynevezett „gravitációs traktor” megoldás, amikor egy űrjárművet navigálnának az aszteroida mellé, amely a kisbolygótól körülbelül 150 méterre lebegve enyhe gravitációs hatást gyakorol rá. Így jóllehet csak másodpercenként 0,22 mikrométerrel változtatja meg naponta a kisbolygó sebességét, de ez elegendő lehet ahhoz, hogy a szükséges mértékben eltérítse a röppályáját. Csakhogy megtalálni egy több tízmillió kilométerre lévő családi ház méretű sötét objektumot a fekete háttér előtt, a szénakazalban keresett tű problematikájához hasonló. A Sentinel űrtávcső ezt könnyítheti meg, hiszen a száz méternél nagyobb átmérőjű kisbolygók 90 százalékát és a harminc méternél nagyobbak 30 százalékát megtalálja majd az űr sötétjében.