Szuperkígyó az ősmúltból
A nemrég megtalált hatalmas őskígyó csigolyáinak nagyságából a kutatók arra következtetnek, hogy a kígyó hossza elérhette a 13 métert, súlya pedig valamivel meghaladta az egy tonnát. Ezzel a hatalmas mérettel a feltevések szerint akár egy mai szarvasmarhát is képes lett volna egészben lenyelni. A rendkívüli méretek önmagukban is sokatmondóak, ám a kutatókat még jobban foglalkoztatja az a kérdés, milyen lehetett az éghajlat 58-60 millió éve Dél-Amerikában, hogy egy ekkora hidegvérű állat egyáltalán képes legyen megélni a korabeli környezetben.
A kutatók következtetése szerint az évi középhőmérséklet 30-34 Celsius-fok körül lehetett; ennyi bizonyosan szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen méretű hüllő hőháztartása zavartalan legyen. Csak összehasonlításul: a lelőhelytől nem messze levő Cartagena városának mai évi középhőmérséklete 28 fok. A természeti környezet meglehetősen különbözött a maitól; bár szintén trópusi esőerdő volt, csak még magasabb hőmérséklettel és páratartalommal, így a hidegvérű hüllők mérete úgy általában is nagyobb lehetett a maiaknál.
A Titanoboa a nem mérges kígyók közé tartozott, áldozatait, melyek kiléte ismeretlen, fojtással ölte meg, akárcsak a mai boák és anakondák. A lelet azért is fontos, mert következtetéseket vonhatnak le arra nézve, hogyan hatottak az ősidők klímaváltozásai a korabeli fajok testfelépítésére és méretére.
Fantáziarajz a Titanoboáról
