Hamarosan a szemünkbe is számítógépet ültet a Google

Szembe ültethető eszközökkel kísérletezik a Google. Az Alphabet már szabadalmaztatta is az új technológiát.
Nagy fejlesztésekre készül a Google. A cég egy olyan mikroszámítógépen dolgozik, amely az emberek szemgolyójába adható egy injekcióval. Az Independent szerint az ötletet már szabadalmaztatta is a Google-t tulajdonló Alphabet.

A pici készüléket a szemlencse hátsó részébe ültetnék be, ezzel javítva a felhasználó látását. A számítógéphez egy lencse, és egy tárolóegység is tartozna. Az eszközt egy beépített antennán keresztül, rádiófrekvenciás energiával táplálnák.

A Google korábban már megpróbálkozott a szem és egy számítógép összehangolásával, a Google Glass szemüveg segítségével, ez a termék azonban nem ért el nagy sikereket. Az eszközt ma már csak néhány munkahelyen használják.

A Google 2014-ben még egy szabadalmat nyújtott be. Egy okoslencsén is dolgoznak, amely a szemre rakva információt ad a felhasználó vércukor- és inzulinszintjéről.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az Alphabet számos technológiai szabadalmat nyújtott be az elmúlt években, amelyekből egyelőre csak nagyon kevés valósult meg. Valószínűleg a szembe ültethető számítógépre is még várhatunk néhány évet, évtizedet.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.