Papíron már biztosan nőtt a vadon élő tigrisek száma

Egy évszázada nem nőtt a vadon élő tigrisek száma, így érhető, hogy az állatvédők világszerte ünnepeltek, miután nyilvánosságra hozták, hogy 3890 nagymacska él a világ dzsungeleiben, 690 állattal több, mint az öt évvel ezelőtti becslés idején. Szakértők szerint azonban korai az öröm, az eredmény ugyanis az adatgyűjtési módszerek fejlődésének is köszönhető.

Az utóbbi egy évszázadban folyamatosan csökkent a vadon élő tigrisek száma, a tendencia öt évvel ezelőtt ért a mélypontra, amikor a World Wildlife Fund (WWF) Global Tiger Forum mindössze 3200-ra becsülte a nagymacskák számát. Ehhez képest igazi meglepetés volt, amikor hétfőn nyilvánosságra hozták, hogy 690-nel nőtt a számuk a 2010-es adatokhoz képest.

A legtöbb – mintegy 2226 – tigris indiai rezervátumokban él. Ezek az ország egészét beterítik, a déli Keralától egészen az ország északkeleti részén fekvő Nyugat-Bengálig. Nem véletlen tehát, hogy Delhiben tanácskoznak holnap 13 ország miniszterei arról, hogy miként lehetne 2022-ig a duplájára növelni a tigrisállományt.

Szakértők szerint van ok az ünneplésre, azt ugyanakkor nem merték kijelenteni, hogy nőtt a tigrisállomány, vagyis vélhetően az adatgyűjtési módszerek javulásának és a vizsgált területek kiterjesztésének köszönhető a tigrisek számának drasztikus növekedése.

Szibériai tigrisek egy kínai vadvédelmi központban
Reuters

„A számoknál fontosabb a trend, és azt látjuk, hogy a trend jó irányba halad" – idézi a The Guardian Ginette Hemley-t a WWF alelnökét. „Ha a politikusok a legfelsőbb szinteken is elkötelezettek, az nagyon sokat számít. Ha a környezetet védik, kontrollálják az orvvadászatot, a tigrisek száma nőni fog. Ez igen egyszerű. Tudjuk, hogy működik" – tette hozzá.

Szavai akár a kambodzsai vagy indonéziai vezetőknek is szólhattak volna, a délkelet-ázsiai országokban ugyanis drasztikusan csökkent a tigrisek száma. Kambodzsa a közelmúltban jelentette be, hogy az országban hivatalosan is kihaltak a tigrisek. Indonézia pedig a „világelső" erdőirtásban – ez főként a pálmaolaj és a papír iránti növekvő kereslet eredménye –, aminek a vadon élő állatok is kárát látják. 

A tigriseket veszélyeztetett fajként tartják számon, túlélési esélyeik ugyanis folyamatosan csökkennek az orvvadászat és a természetes élőhelyük zsugorodása miatt. A fejlődés élővilágra gyakorolt hatását az is mutatja, hogy 1900-ban több mint százezer tigris élt a vadonban.

A tigrisek száma országonként

India: 2226

Oroszország: 433

Indonézia: 371

Malajzia: 250

Nepál: 198

Thaiföld: 189

Bangladesh: 106

Bhután: 103

Kína: több mint 7

Vietnam: kevesebb mint 5

Laosz: 2

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.