Skótul tanultak a holland csimpánzok

Csimpánzok izgatottan makognak az alma szó hallatán, de ez a makogás változik, ha az állatok új „nyelvi" környezetbe kerülnek – legalábbis ez derült ki az eredetileg Hollandiában élő csimpánzokról. A nyelvváltáshoz az is kellett, hogy a holland csimpánzok erős érzelmi kötődést alakítsanak ki Skóciában élő fajtársaikkal.

A Beekse Bergen Szafari Parkban élő csimpánzok meglehetősen éles hangot hallattak, amikor a gondozók egyik kedvenc élelmükkel, almával kínálták őket, de ugyanígy makogtak az alma rágcsálása közben is. Amikor néhány átkerült az Edinburgh Állatkertbe, nagyjából három év alatt átvették a helyi akcentust. Skóciában ugyanis mélyebb makogással üdvözlik a csimpánzok ezt a gyümölcsöt. A különös jelenségre a York Egyetem és a Zürich Egyetem munkatársai figyeltek fel – tanulmányukat a Current Biology folyóiratban publikálták. Magyarázatuk szerint az őslakosok és az újonnan érkezettek közötti nyelvi konfliktus az őslakosok javára dőlt el – a helyi nyelvjárás győzött.

A csimpánzkutatók eddig azt feltételezték, hogy a főemlősök által az élelmiszer láttán kiadott hangok csupán az étel nyomán kialakult általános izgalmat jelzik, amik függetlenek az adott ételtől. Ezért volt különleges jelentőségű a kilenc tagú holland majomcsapat 2010-es érkezése és csatlakozása a skót állatkert csapatához. Végül kiderült, hogy a makogás több egyszerű izgalomnál, egy adott tárgyra, ez esetben élelmiszerre, is irányulhat.

 „Az itt bemutatott eredmények a korábbi megállapítások ismeretében nem meglepőek" – nyilatkozta Jared Taglialatela főemlős kutató (Kennesaw Állami Egyetem) a NBC News-nak. Korábbi tanulmányok is igazolták, hogy a csimpánzok képesek a szociális tanulásra. (Minden olyan tanulást, amely révén bekövetkező viselkedésváltozás társas kölcsönhatások, szociális interakciók következtében alakul ki, szociális tanulásnak nevezünk.) Taglialatela szerint ebben a bejelentésben az az érdekes, hogy egyértelműen bemutatta, mennyi idő kell egy új tudás elsajátításához. Már csak az kérdéses, hogy a holland csimpánzok körében mennyire tartós az új nyelv megtanulása.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.