Simonyi újra az űrbe tart

Március 25.-én indul tizenkét napos űrútra a Szojuz TMA-14 űrhajó fedélzetén a magyar származású Charles Simonyi.

A háromfős csapatból két asztronauta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) 19. állandó legénységének tagja lesz. Simonyi visszajön, ám ő az első olyan űrturista, aki kétszer repülhet az űrbe.

„Újra megpróbálná az űrutazást?" - kérdeztük 2007 májusában, néhány nappal első űrutazása után Charles Simonyit Budapesten. „Természetesen, ha nem vinne el ennyi időt, például ha nem kellene még egyszer kiképezni engem. Sajnos a szabad ülések az orosz űrhajókra már több évre előre elkeltek, így arra nincs sok esélyem, hogy megismételjem ezt a kéthetes utat." - szólt Simonyi pesszimista válasza.

Ma már tudjuk, hogy a világhírű szoftverfejlesztő lesz az első olyan űrturista a világon, aki másodszor is űrrepülhet. Egy darabig senki nem léphet a nyomába, hiszen az oroszok idén janurában bejelentették, hogy 2009 lesz az utolsó év, amikor az amerikai Space Adventures cég szervezésében űrturistákat utaztatnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az indok: szükség lesz minden helyre a hivatásos űrhajósok számára, hiszen az ISS állandó személyzetének létszámát hat fősre bővítik.

Simonyi - akárcsak két évvel ezelőtt - most is 25 millió dollár körüli összeget fizet a 12 naposra tervezett útért. A felkészítés már elkezdődött a Moszkva melletti Csillagvárosban. A Magyar Űrkutatási Irodával folytatott levelezése során Simonyi még tavaly októberben felajánlotta, hogy ezúttal is végezne méréseket a magyar fejlesztésű Pille dozismérővel. Időközben a Pille-Simonyi-2 Experiment névre elkeresztelt program elnyerte végleges formáját.

Az űrvilág.hu szerint Charles Simonyi elsődleges feladata ezúttal négy új Pille dózismérő feljuttatása az űrállomásra, majd ezek segítségével az immár öt éve fent működő 10 dózismérő újrakalibrálása. A négy új dózismérő közül hármat aránylag nagy és egyforma dózissal a magyar fejlesztők előzetesen besugároztak.

A negyedik dózismérőt Bajkonurban, közvetlenül a start előtt lenullázzák (a benne időközben összegyűlt dózist kitörli), majd azt Simonyi szkafander alatti ruhájának zsebében elhelyezi. Az ISS-re érve ezt a dózismérőt a lehető legrövidebb időn belül Simonyi leolvassa, így az űrállomás(ok)ra repülések több évtizedes története során először sikerül majd a Szojuz űrhajón az űrhajósoknak a starttól az űrállomáshoz történő dokkolásig tartó dózisterhelését megmérni.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Charles Simonyi már szinte hazajár Csillagvárosba
Charles Simonyi már szinte hazajár Csillagvárosba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.