Sikeres volt az Orion első útja

Egy csónak, az erős szél, majd egy beragadt szelep miatt csütörtökről péntekre halasztották a NASA új űrhajójának, az Orionnak az indítását. A tegnapi start sikeres volt, közép-európai idő szerint 13.04-kor az Orion rendben útnak indult és a tervek szerint nem sokkal este fél hat előtt az előre tervezett helyszínen a Csendes-óceánba csapódott.
Az Orion (egy fejlesztés alatt álló űrhajó tesztpéldánya) 5800 km magasságba jutott, kétszer megkerülte a Földet, majd visszatért. A légköri belépés sebessége (nagyjából 32 ezer km/óra) megközelítette azt az értéket, amivel egy Holdról való visszaúton kell számolni. A kísérlet fő célja az Orion fedélzeti rendszereinek és hővédő pajzsának a tesztelése „éles" körülmények között. (A visszatérő kabin külső hőmérséklete elérte a 2200 Celsius fokot.) Az Orion végül Észak-Amerika nyugati partjai közelében, a Csendes-óceán vizére ejtőernyővel ereszkedett le, ahonnan a haditengerészet egyik hajója kihalászta.
Az indulás pillanata
Az indulás pillanata
Scott Audette / Reuters

A NASA szakemberei örömmel tapasztalták, hogy az út a tervek szerint alakult. Ahogy azt várták, a start után négy perccel levált a két oldalsó hajtómű - az Atlanti-óceánba hullott vissza – nem sokkal később a középső hajtómű is hasonló sorsra jutott. A hővédőpajzzsal felszerelt űrhajó a kilövés után bő négy órával érte el a sűrű légkört. Az Orion kapszula végül – a kilövés után 4 óra 22 perccel - nagyjából 30 km/óra sebességgel csobbant a Csendes-óceán vizébe.

Charles Bolden NASA-igazgató és a felesége, Jackie az induláskor. Nem sült galamb
Charles Bolden NASA-igazgató és a felesége, Jackie az induláskor. Nem sült galamb
Bill Ingalls / Reuters/NASA

Az Orion elsődleges célja az, hogy az amerikai űrhajósok akkor is elérjék például a nemzetközi űrállomást, ha az oroszokkal megromlik a viszony. A második cél pedig az, hogy legyen egy olyan eszköze a NASA-nak, amivel kiléphet a bolygóközi térbe, elmehet a Holdig, vagy akár a Marsig is.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.