A meghívott előadó, David MacKay, az University of Cambridge épületenergetikai tanszékének professzora és a brit kormány főtanácsadója igazi ismeretterjesztő sztárnak számít a megújuló energiáról írt tényfeltáró könyvével (Sustainable Energy - Without the Hot Air), akiről a Wikipéria azt is szükségesnek tartja megjegyezni, hogy vegetáriánus, és az ún. Erdős-száma 2, azaz már volt közös publikációja olyan kutatóval, aki együtt publikált Erdős Pál matematikussal).

MacKay azzal szereti sokkolni a közönséget, hogy a megújulókkal kapcsolatban elvégzi azokat a számításokat, amelyeket mások nem. Például kiszámolta: abban az esetben, ha csak az utak mellett termeszthetnék az üzemanyagnövényeket, akkor (az Európában szokásos 1200 liter/hektáros terméshozammal számolva) ahhoz, hogy Angliában az autók kizárólag bioüzemanyaggal közlekedjenek, minden egyes útsáv mellett egy 8 kilométer széles termőföld-csíkot kellene kialakítani, ami nyilvánvaló képtelenség. Vagy: ha Németország kizárólag a biomasszára alapozná az energiaellátását, akkor, az ország teljes területét is beültethetnék gyorsan növő energianövényekkel, az sem lenne elegendő a mai fogyasztási szint fenntartásához. (Az ilyesfajta sarkítás használhatóságát jelzi egy analóg gondolatmenet: ha a világ teljes energiafelhasználását atomerőművekből szeretnénk biztosítani, akkor a jelenleginél ötvenszer több nukleáris reaktornak kellene üzemelnie, és statisztikailag valószínűsíthetően már legalább száz Csernobil-Fukusima-szintű atombaleset történt volna, a Föld jelentős része pedig lakhatatlan lenne a sugárszennyezés miatt.)

A tudós számításai mindenesetre sokat segítenek abban, hogy a közvélemény meg tudja ítélni az egyes energetikai alternatívák realitását. David MacKay a témával nemcsak l'art pour l'art foglalkozik, hanem olykor kormányzati megrendelésre is – egy ilyen projekt keretében készült el egy olyan online modellező eszköz, amelyet az interneten bárki igénybe vehet, és amellyel az összes létező "szénmentesítési" forgatókönyv kielemezhető (Nagy-Britannia 2050-ig 80 százalékkal akarja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását). a 2050 kalkulátornak nevezett, a nagyközönség által is használt energia-számológép eddigi talán legérdekesebb eredménye, hogy a mai tudásunk alapján megvalósíthatónak tűnő valamennyi változat – atomos, megújulós, energiatakarékos és vegyes – nagyjából ugyanannyiba kerülne, vagyis anyagi alapon nem lehet közülük könnyen választani (nem is teszik: a brit kormány egyelőre sokkal több pénzt költ energetikai innovációra, mint az energiatermelés támogatására).

MacKay számításait – némi leegyszerűsítéssel, a magyar viszonyokra alkalmazva – a Századvég gazdaságkutató energetikai részlegének vezetője, Zarándy Tamás is elvégezte. Neki többek között az jött ki, hogy nagyjából az ország területének 40 százalékán, azaz 40 ezer négyzetkilométeren tudnánk megtermelni az energia-önellátáshoz szükséges növényeket. Ha pedig a szélre építenénk, annyi szélerőművet kellene telepíteni, hogy az ország minden pontján látótávolságon belül lenne közülük legalább egy. A további kalkulációkból kiderült, hogy egyszerű és alacsony intenzitású energiahatékonysági beavatkozásokkal nagyjából a paksi atomerőmű termelésének a másfélszeresét lehetne megtakarítani, ami új megvilágításba helyez mindenfajta atomerőmű-bővítési elképzelést. Ha pedig az energiatakarékosságot és a megújulók használatát együtt fejlesztenénk – szintén szoft eszközökkel, azaz nem ezermilliárdos ráfordítással –, akkor a jelenlegi magyar energiaigény 50 százalékát le tudnánk fedni ennek a két forrásnak a segítségével.

A felkért hozzászólók közül Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének vezetője szintén egy magyar példát említett: Dunaújvárosban egy régi panelházon elvégezték az összes szóba jöhető hőszigetelési és energetikai korszerűsítő beavatkozást, majd újraszámolták az energiaköltségeket. Kiderült, hogy ezzel a módszerrel a rezsifaragás akár 50 százaléknál is nagyobb lehet – de csak akkor, ha a lakosok energiafelhasználási szokásait is sikerül hozzáigazítani az új lehetőségekhez.

Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont igazgatója (aki az első Orbán-kormány idején az Energiahivatal vezetője volt) a kormányzati rezsicsökkentés újradefiniálásával keltett feltűnést. Mint kifejtette, a gazdasági válság óta több mint 30 százalékkal csökkentek Európában a piaci energiaárak, amiről sem az előző, sem a mostani kormány nem vett a közelmúltig tudomást. Szerinte az egyharmados árcsökkentést az állami energiahatóságnak kellett volna kikényszerítenie, már évekkel ezelőtt. (Ehelyett az történt, hogy a közületi fogyasztók áramszámlája továbbra is változatlan, illetve az utóbbi időben még nőtt is, a lakossági fogyasztók esetében pedig 2010-2011-2012-ben összesen 20 százalékkal nőttek, 2013-ban pedig eddig 6,7 százalékkal csökkentek az árak a KSH szerint, vagyis a kormányváltáshoz képest még mindig jócskán pluszban vagyunk.) Kaderják hangsúlyozta, hogy a piaci árak esése rontja a megújulós projektek megtérülési kilátásait – meg a nukleáris beruházásokét is, természetesen. Szerinte az egyik leghatékonyabb takarékossági eszköz, ha a lakossággal tudatosítják, hogy mennyit fizet az energiáért – ez önmagában 2-3 százalék fogyasztáscsökkentést eredményez. Ha még a csúcs- és völgyidőszakokra vonatkozó eltérő árazással is kombinálják, a visszafogás akár a 8-10 százalékot is elérheti. A módszer olcsó, környezetileg fenntartható, de nagyon nehéz politikai haszonná konvertálni.