RIM és Nokia: rossz telóra tettek

Egyre sűrűbbek a viharfelhők a mobiltelefon-ipar két korábbi fenegyereke, a Nokia és a RIM Blackberry feje fölött. A vállalatok leépítésekre kényszerültek, a részvényárfolyamaik esnek, és egyelőre a kilátásaik sem biztatóak.

Bár a két vállalat más-más területeken tarolt (a Nokia abszolút piacvezető volt, és elsősorban a közepes és olcsóbb kategóriájú készülékekkel aratott látványos sikereket, a Blackberry az üzleti telefonok kategóriáját vezette), a mostani mélyrepülésük több szempontból is hasonló. Az okokat mindkettejüknél ott kell keresni, hogy lemaradtak az Apple által elindított okostelefon-hullámról - annak ellenére, hogy a hullám elindításában mindketten tevékenyen részt vettek.

A Nokia volt az első cég, amely a mindennapok során jól használható, internetezésre és emailezésre képes teljes érintőképernyős mobiltelefont mutatott be (ez volt a gyűjtők körében ma is tiszteletet érintő, grafikus képességeivel jelenleg is versenyképes 7710-es, amelyet 2004-ben dobtak piacra). A Blackberry azzal vette ki a részét a telefonhasználati szokások átalakításából, hogy üzletemberek millióit szoktatta rá az üzleti levelezés mobiltelefonos menedzselésére.

A két cég által tevékenyen előkészített forradalom gyümölcseit most az Apple, illetve az androidos mobilokat fejlesztő Samsung és HTC aratja le, a RIM és a Nokia pedig bajban van (a szaksajtóban mindkettejükkel kapcsolatban felbukkant a "túlélésért küzd" kifejezés, ami ebben a pillanatban erős túlzásnak tűnik). A Nokia részesedése a mostanra legfontosabbá vált piacán, Kínában is zuhan (elsősorban a helyi gyártók "filléres" okostelefonjai miatt), a teljes billentyűzetes Blackberry mobilok pedig az érintőképrnyő-divat miatt szorulnak háttérbe. A kanadai RIM dolgát az is nehezíti, hogy sokkal bonyolultabb (és drágább) egy alkalmazást a sokbillentyűs vezérlésre kifejleszteni, vagyis az érintőképrnyős vetélytársak olcsóbban jutnak szoftverhez - mápedig a versenyt a hardver helyett egyre inkább az alkalmazás-választék dönti el.

A RIM-től most 2000 dolgozót bocsátanak el (a közel 20 ezeből), és a másfél éve még 83 milliárd dollárt érő cég a monoton árfolyamzuhanás miatt felvásárlási célponttá vált. Ugyanezt, vagyis a felvásárlás lehetőségét újabban a Nokiával kapcsolatban is hallani: ez a vállalat is veszteséges, és a második negyedévben 34 százalékkal csökkentek az eladásai, ami a részvényárfolyam közel felét "elvitte".

A Nokiánál most az év végére ígért windowsos telefonoktól várják a megváltást, a piac viszont a cég saját fejlesztésű, Meego-t futtató újdonságára is figyel: egy új operációs rendszer - ahogyan azt az Apple már megmutatta - néha fenekestül fel tudja forgatni a mobilvilágot.

A Blackberry-t is sokan szeretik, de az Apple, a HTC és a Samsung jobban meglovagolta az új hullámot
A person poses while using a Blackberry Bold 2 smartphone made by Research in Motion (RIM) in this July 13, 2010 file photo. Research In Motion said on July 25, 2011, it will cut about 2,000 jobs, or 11 percent of it workforce, and the severance payout is not included its second-quarter and full year outlook. REUTERS/Mark Blinch/Files (CANADA - Tags: SCI TECH BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.