Az Orion egy tesztpéldányáról van szó, amelyik 5800 km magasságba jut el, kétszer megkerüli a Földet, majd visszatér. A légköri belépés sebessége (nagyjából 32 ezer km/óra) megközelíti azt az értéket, amivel egy Holdról való visszaúton kell számolni. A kísérlet fő célja az Orion fedélzeti rendszereinek és a visszatéréskor a hővédő pajzsnak a tesztelése „éles" repülési körülmények között. (A visszatérő kabin külső hőmérséklete elérheti a 2200 Celsius fokot is.) Az Orion végül Észak-Amerika nyugati partjai közelében, a Csendes-óceán vizére ejtőernyővel ereszkedik, ahonnan a haditengerészet egyik hajója kihalássza.

Ahogy azt tervezték, a start után nagyjából négy perccel levált a két, immár kiürült oldalsó hajtómű - az Atlanti-óceánba hullottak vissza – nem sokkal később a középső hajtómű is hasonló sorsra jutott. A hővédő pajzzsal felszerelt űrhajómakett a kilövés után bő négy órával éri el a sűrű légkört. Az Orion kapszula végül – a kilövés után 4 óra 23 perccel – nagyjából 30 km/óra sebességgel csobban a Csendes-óceán vizébe.

Az Orion űrkapszula elsődleges célja az, hogy az amerikai űrhajósok akkor is elérjék például a nemzetközi űrállomást, ha az oroszokkal megromlik a viszonyuk. A második cél pedig az, hogy legyen egy olyan eszköze a NASA-nak, amivel kiléphet a bolygóközi térbe, elmehet a Holdig, vagy akár a Marsig is.