Rekorderőművet építenek a tengerbe

Európa legnagyobb árapályerőműve épülhet meg a skót partoknál, miután a kormány jóváhagyta a beruházást. A végső cél egy 398 megawatt összteljesítményű hálózat, ezzel 42 ezer háztartást láthatnának el energiával.

A skót kormány rábólintott, így megkezdődhet Európa legnagyobb árapályerőmű-rendszerének építése a skót partok közelében – az árapályerőművek turbináinak lapátjait az oda-vissza folyó tengeráramlás forgatja.

A MeyGen nevű cég kivitelezésében futó beruházást a skót szárazföld és az Orkney-szigetek között tervezik. Első lépésként hat turbinát telepítenek a tengerszoros mélyére, amelynek összteljesítménye 9 megawatt lesz – az építkezés jövő év elején kezdődik, és 2015-re fejeződik be. Ha a rendszer beváltja az előzetes reményeket, 2020-ra 86 megawattnyi teljesítményre képes hálózatot építenének ki – ezzel 42 ezer háztartást láthatnának el energiával, azaz a Skót-felföld otthonainak negyven százalékát az árapályerőmű szolgálná ki árammal. A végső cél nagyjából 400 turbinából álló hálózat kiépítése, amelynek összteljesítménye 398 megawatt lenne – azaz az egész nem termelne annyit, mint a paksi atomerőmű egyetlen blokkja.

A MeyGen cég huszonöt éves bérleti szerződést kötött egy 3,5 négyzetkilométeres tengeri területre – oda, ahol a mérések szerint folyamatosan és erőteljesen áramlik a víz. Itt állítanák fel, pontosabban helyeznék el a tengerfenéken az AR1000 turbinákat, a világ legerősebb árapály-generátorait. A 22,5 méter magas eszköz súlya 1500 tonna, a rotor átmérője 18 méter és optimális esetben akár 1,5 megawatt teljesítményre is képes.

A beruházáson a skót WWF sem talált fogást: Land Banks igazgató azt reméli, hogy a fejlesztés újabb lökést ad az ottani megújuló iparnak. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy megoldást kell találni arra, miként lehetne még több árapályerőművet telepíteni a skót szigetvilágba. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az ott termelt energiát el tudják juttatni a főszigetre. (A Carbon Trust tanácsadó cég számításai szerint az árapályerőművek segítségével az Egyesült Királyság villamosenergia-igényének ötödét biztosíthatnák.)

A Brit-szigeteknél nem ez az első árapályerőmű. A Siemens már 2008 óta üzemeltet ilyen elven működő generátort az ír partoknál. A Hvg.hu korábbi írása szerint az 1,2 megawatt energiát termelő egység 1500 közeli háztartást lát el a szükséges árammal. (A Föld egyes helyein akár a 15 métert is elérheti az apály és a dagály szintkülönbsége, máshol alig észrevehető.) Az alacsony fenntartási költségű gépek rotorjai folyamatos, egyenletes mozgást végeznek a tengerben, az őket hajtó vízáramlás akár napi 20 órán át lehetővé teszi az energiatermelést. A rotorok a felszínhez közel helyezkednek el, ahol a legerősebb az árapály hatása, s leggyorsabb az áramló víz sebessége. A tartópilonok révén pedig a szerkezet karbantartásra kiemelhető a tengerből.

Mire jó a tenger ereje?

Az árapály jelenség energiatermelésre való hasznosítása a középkorig nyúlik vissza. Franciaországban és Nagy-Britanniában kis vízi malmokat használtak gabonaőrlésre, fafűrészelésre, amelyek a be- és a kiáramló vizet hasznosították. A 11. századból Doomsday Book tesz említést az első árapálymalomról, amely az angliai Port of Dover partján állt – olvasható a Nyíregyházi Főiskola honlapján olvasható tanulmányban.

Az utóbbi időkben azonban az árapály jelenség elektromos áram termelésére való hasznosítása került előtérbe. A legjelentősebb árapályerőművek a következők: bretagne-i árapályerőmű (Franciaország), Annapolis Royal-i erőmű (Kanada). Az Électricité de France által üzemeltetett bretagne-i erőmű 24 darab 5,35 méter átmérőjű, 470 tonnás vízszintes tengelyű turbinából áll, melyek egyenként 10 MW energiát termelnek. A termelt 240 MW (egy paksi blokk 440 MW-os) megújuló energia ugyan csak a francia energiaszükséglet 0,12 százalékát adja, de nem jár károsanyag-kibocsátással. A legnagyobb teljesítményű árapályerőmű Dél-Koreában épült: a Sihwa-ho-i tavi erőmű 254 MW teljesítményű. Ezt pipálja le (ha megvalósul) a skót terv.

A 22,5 méter magas, 1500 tonnás eszköz optimális esetben 1,5 megawatt teljesítményre képes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.