Ránk köszöntött a lombikkutyák korszaka

A világon elsőként születtek kutyák lombikbébi módszerrel. A beavatkozást végző amerikai szakemberek több évtizedes munkájuk eredményéről számoltak be a PLoS One című folyóiratban.

A lombikkutyák között öt beagle és két beagle-spániel keverék van, melyeket pótanya hozott világra. Az egy alomból való kiskutyáknak három pár szülőjük van. A New York állambeli Cornell Egyetem szakemberei 19 lefagyasztott embriót ültettek be egy szukába a termékenységi klinikákon régóta alkalmazott technikához hasonló módszerrel. Az embriók lefagyasztását eddig nem tudták problémamentesen megoldani, ám mostanra az eljárást sikerült tökéletesíteni.

A kutatók, akik a hetvenes évek közepe óta próbálkoztak a módszer kutyákon való alkalmazásával, úgy vélik, hogy eljárásuk hatékony eszköz lehet a veszélyeztetett vadkutyafajták, például az afrikai hiénakutya megmentésére. A házikutyáknál bizonyos betegséget okozó gének azonosítására és kiiktatására ad lehetőséget. Ehhez a két év óta hódító Crispr/Cas9 nevű hajszálpontos génszerkesztési módszert kombinálnák a lombikbébi-eljárással.

A lombikkutyák egyébként már idén júliusban megszülettek, ám létezésüket csupán a kutatási eredmények mostani, hivatalos publikálásakor jelentették be. Az apróságok, Ivy, Cannon, Beaker, Buddy, Nelly, Red és Green egy kivételével már mind új otthonra leltek – írta a BBC News.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.