Prémiumtévé Androiddal

A TP Vision (a Philips televíziók gyártója) nagy lépést tett afelé, hogy – legalábbis Európában – ő taroljale a következő generációs okostévék majdani piacát: a vállalat valamikor a harmadik negyedévben, tehát esetleg már heteken belül megjelenik a boltokban az első Android-alapú televízióval, miközben a többi jelentős platformramég nem léteznek piacképes tévékészülékek.

A prototípust már a CES-en bemutatták
A prototípust már a CES-en bemutatták

Az okostelevízió alapértelmezésben olyan tévét jelent, amelynek saját operációs rendszere van, és amely közvetlenül is csatlakoztatható az internetre, vagyis tévéműsorként online tartalmakat is közvetíthet. Bár az első okostévék megjelenésekor már léteztek „normális” oprendszerek, a ma kapható készülékek döntő többsége speciális alapszoftverrel üzemel, ami egyrészt azt jelenti, hogy mindegyiknek külön meg kell tanulni a kezelését, másrészt radikálisan korlátozza az adott tévén futtatható alkalmazások mennyiségét.

Ez különösen annak fényében tűnik érthetetlennek, hogy az emberiség nagyobbik fele a telefonján és/vagy a számítógépén már megszokta az Andoidot, az iOS-t vagy a Windowst, és valószínűleg az okostévézéssel is könnyebben megbarátkozna valamilyen ismerős szoftverkörnyezetben. A jövő nyilvánvalóan olyan lesz, hogy a telefont, a tabletet/laptopot és a tévét leginkább csak a mérete fogja megkülönböztetni egymástól, a jelent viszont egyelőre különféle dobozkák jelentik, amelyekkel a „hagyományos” okostévé platformváltása megoldható (az Apple például nálunk is árulja az Apple TV nevű rendszert nagyjából 30 ezer forintért).

A Philips ezzel szemben egy olyan komplett tévét kínál, amely csak abban különbözik a versenytársaktól, hogy Android fut rajta. Ez azonban meglehetősen nagy differencia, ha belegondolunk, hogy több mint egymilliárd aktív Android-felhasználó van a világban. Az Android-tévé mindent tud, amit az egyéb androidos hardverek: a végtelen alkalmazásválaszték – a játékoktól a tévékategóriában kevéssé releváns navigációs megoldásokig – éppúgy magától értetődő, mint mondjuk a beépített Chrome böngésző vagy az előtelepített YouTube.

Utóbbinak köszönhetően megfelelő internetcsatlakozás esetén a tévéelőfizetés akár meg is spórolható, hiszen az izgalmasabb tévéadások szinte azonnal felkerülnek a csatornára – immár sokszor magyarul is –, és a HD-felbontású filmek kínálata is meglehetősen bőséges. Az internet egyéb szegletei pedig a streamelt tartalmak kimeríthetetlen bőségkosarát kínálják, olyan csemegékkel, mint meccsek kizárólag felső kameraállásból, vagy mint egy lakott gólyafészek hétköz- és ünnepnapjai.

Mindez egyelőre csak a prémium szegmensben lesz elérhető, a Philips ugyanis elsőként egy csúcstévébe csomagolja az androidos okosságot. A 65 colos (164 centiméteres) képátlójú készülék UHD felbontással, LED háttérvilágítással, különféle képjavító technológiákkal, az erősebb számítógépekéhez hasonló processzorral és egy vezeték nélküli mélysugárzóval érkezik, egyelőre ismeretlen áron. A tévé speciális távirányítója az internetezéshez (például a címek beírásához vagy a levelezéshez) egy teljes qwerty billentyűzetet is tartalmaz.

Az androidos Góliát az Android 4.2.2 (Jelly Bean) operációs rendszert használja, és a távkapcsoló mellett például az androidos telefonok némelyikével, sőt androidos játékvezérlővel is irányítható, aminek a játékosok mindenképpen örülni fognak. Ilyen kontollert már egy-két ezer forintért is lehet kapni, ami különösen akkor lesz majd izgalmas, amikor megjelennek az első belépőszintű androidos tévék. Hogy mikor, az ma még titok, de két-három évnél többet aligha kell várni rájuk. A Philips az elsők között gyártott okostévét, és saját online tartalmat is biztosított a készülékeihez, a rendszere azonban nem sokat fejlődött a hat évvel ezelőtti starthoz képest. Az Androiddal azonban behozhatja a lemaradást, sőt be is előzheti a többieket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.