Páncélos dinoszaurusz a Bakonyban

A Hungarosaurus mellett egy másik páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén a kréta korban, az erre utaló őshüllőmaradványt - amelyet tavaly a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Kutatócsoportja tárt fel - a közelmúltban magyar tudósok azonosították.

Ősállatföldrajzi szempontból nagy jelentőségű a lelet, mivel eddig egyetlen európai lelőhelyen sem tártak fel két különböző páncélos dinoszaurusz fajhoz tartozó maradványokat - olvasható az MTA honlapján.

"A tavaly nyáron megtalált felkarcsont volt az első jele annak, hogy a mai Iharkút területén egy másik páncélos dinoszaurusz is élt a feltehetőleg gyakori Hungarosaurus tormai mellett. Korábban úgy véltük, a többi európai lelőhelyhez hasonlóan a Bakony területén is csak egy páncélos dinoszaurusz faj fordult elő. A tavaly előkerült felkarcsont azonban túl kicsi volt a korábban talált Hungarosaurus-maradványokhoz képest" - számolt be az akadémia portáljának Ősi Attila, a Lendület Kutatócsoport vezetője, az MTA és a Magyar Természettudományi Múzeum paleontológiai kutatócsoportjának tagja.

A lelet csontszövettani vizsgálatából kiderült, hogy kifejlett, öreg állattól származik. A rajta megfigyelhető alaktani bélyegek pedig arra engedtek következtetni, hogy a felkarcsont egy a Struthiosaurus fajba sorolható állaté volt.

Ennek az őshüllőnek több európai lelőhelyről is kerültek elő maradványai, ám Iharkút az egyetlen, ahol két páncélos dinoszaurusz is előfordult. A kutatók szerint érdekes ugyanakkor, hogy a többi európai lelőhelyről ismert Sauropoda és Hadrosauria dinoszauruszok Magyarország területéről teljesen hiányoznak.

A felfedezés ősállatföldrajzi szempontból is jelentős, valamint tovább pontosítja a Struthiosaurus előfordulásáról alkotott ismereteinket, ugyanis az iharkúti lelet az eddig ismert legidősebb, néhány millió évvel korábbi a más európai ásatásokon feltárt Struthiosaurus-maradványoknál.

"Bár a Hungarosaurus testhossza akár a négy métert is meghaladhatta, testfelépítése mégis filigránabb volt, mint a legfeljebb két-két és fél méteresre megnövő, zömökebb, robosztusabb Struthiosaurusé" - fejtette ki Ősi Attila. A kutató rámutatott arra, hogy sok csont, például csigolyák, bordák, lapocka nem alkalmasak két faj elkülönítésére, a felkarcsont alapján azonban számos következtetés levonható, egyebek közt meghatározható az állat magassága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.