A tudományos lapban megjelent tanulmány szerint ez az ózonhiány összevethető a múlt század nyolcvanas éveiben az Antarktisz környezetében kialakult ózonhiánnyal. Az ózonréteg vékonyodásában a klórvegyületek játszanak nagy szerepet, ezeket 1987-ig nagy mennyiségben használta az ipar, például a hűtőszekrények hűtőgázaként, vagy a dezodorok hajtógázaként. Lebomlásuk évtizedekig is eltarthat, becslések szerint a század közepére állhat vissza a levegő ózonszintje az ipari kor előttire. A sztratoszférikus ózonréteg a földtől 15-35 km-es magasságban védi a földi életet a Nap káros ultraibolya sugaraitól.

Az ózonmennyiséget vizsgáló tudósok – kilenc ország tizenkilenc intézetének munkatársairól van szó – űrszondák, meteorológiai mérések és légköri modellek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a hideg időszak a múlt télen harminc nappal tovább tartott. Ez vezetett a szokatlanul nagy ózonveszteséghez – azt azonban nem tudják, hogy mi okozta az egy hónapos többletet. Pillanatnyilag az biztos, hogy a hőmérsékletet nem volt alacsonyabb, mint korábban, csupán a hideg idő hosszában van eltérés.

Gloria Manney pasadenai kutató (NASA) szerint az egyetlen magyarázat, a hosszabb időn át tartó hideg idő. Ez vezetett oda, hogy a klórvegyületek nagyobb hatékonysággal pusztították az ózont. Ha a klímaváltozás miatt kissé tovább csökken a sarki légkör hőmérséklete és ez magas klórszinttel párosul, az további súlyos ózoncsökkenéshez vezethet.

Az akrtiszi ózonlyuk mérete jóval kisebb területre koncentrálódik, mint az antarktiszi ózonlyuké. Ennek az a magyarázata, hogy a jelenséget létrehozó ciklonok jóval kisebb területre terjednek ki, mint az antarktiszi örvények. Ugyanakkor az arktiszi örvények akár sűrűn lakott térségeket is érinthetnek.