Oxigént és szén-dioxidott találtak a Szaturnusz holdja körül

Oxigént és szén-dioxidot talált a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyik holdja, a Rhea körül, vagyis a korábbi véleményekkel szemben az égitestet mégiscsak övezi valamiféle légkör.

A NASA szerint a jeges testet övező oxigén és szén-dioxid nem elegendő az emberi élet körülményeihez.

Ez az első alkalom, hogy az amerikai űrkutatási hivatal és az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondája mintát vett a légkörből, amely a tudósok szerint elenyésző, az oxigén mértéke ötbilliószor marad alatta a Föld esetében mért értéknek.

"Az új eredmények azt sugallják, hogy az oxigént is magukban foglaló bonyolultabb kémiai folyamatok viszonylag gyakoriak a a Naprendszerben és az univerzumban" - fogalmazott Ben Teolis, a Cassini űrszonda munkáját figyelő San Antonió-i Southwest Research Institute tudósa. Hozzátette, a Cassini által szállított adatok arra utalnak, a Rhea "meglehetősen fagyos", felszínén nincs az általunk ismert élethez szükséges folyékony víz.
A felfedezés kapcsán a NASA Pasadenában működő intézete, a Jet Propulsion Laboratory egyik kutatója úgy fogalmazott, a Rhea sokkal érdekesebb lehet, mint azt eddig gondolták.

A Rhea - a Szaturnusz második legnagyobb holdja - egyedülálló a bolygó kísérői között. A Titánt - a Naprendszer Jupiter utáni legnagyobb bolygójának egy másik holdját - sűrű, jellemzően nitrogént és metánt tartalmazó légkör övezi, amelyben alig mutatható ki oxigén és szén-dioxid.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.