A nemzetközi kutatócsoport vezetője az eredmény feletti örömét hangoztatva egyúttal aggodalmát is kifejezte, hogy az az amerikai próbálkozás, miszerint az első mamutborjút egy ázsiai nőstény elefánt hordja ki, valószínűleg túlságosan megterhelné az ormányos szervezetét, ezért etikailag vitatható.

A kaliforniai Long Now alapítvány szeretné benépesíteni mamutokkal az európai és észak-amerikai tundrát. Ennek érdekében anyagi támogatást nyújtanak egy, a Harvard Egyetemen működő kutatócsoportnak, mely génsebészeti technikákkal mamutgéneket helyez be ázsiai elefánt őssejtekbe.

Vérrel, zsírsejtekkel és szőrrel kapcsolatos géneket már sikerült beültetniük elefántsejtekbe. Elsőként vörös vérsejteket szeretnének kialakítani, hogy lássák, mennyi oxigént képesek szállítani, de ugyanúgy dolgoznak a zsírtartalékok és a hideg ellen védő szőrzet növekedését szabályozó gének beépítésén. Ha minden szükséges gént beépítettek egy magjától megfosztott elefánt petesejtbe, megtermékenyítik, majd egy állatkerti ázsiai elefánt nősténybe ültetik. Az első kísérletekre 2018 körül kerülhet sor. Kritikusok azonban figyelmeztetnek: óriási különbség van a kémcsőben működő néhány mamutgént tartalmazó sejtek és egy mamutszerű élő állat között, ezért a kísérletek sok bizonytalansággal járhatnak.

Love Dahlén és munkatársai a teljes mamutgenom létrehozása során a vélhetően 4000 évvel ezelőtt az orosz Wrangel szigeten kihalt egyik utolsó mamut génjeit egy 45 ezer évvel ezelőtt élt példány DNS-ével hasonlították össze. Adataik szerint az északi szigeten élt populáció már annyira kicsiny volt, hogy az itt élő állatok legalább ötezer éven át beltenyésztésszerűen szaporodtak. Ez akár az egyik oka is lehetett végső pusztulásuknak. Az mindenestre kiderült, hogy a mamutok száma 300 ezer éve, a modern ember megjelenése előtt, még pontosan nem ismert okokból hirtelen csökkenésnek indult. A kutatók feltevése szerint ezt egy hajdani klímaváltozás is előidézhette, de remélik, a teljes mamutgenom ennek magyarázatához is fogódzót nyújt.