Őssejtek gyógyítják a stroke-os agyat

A sérült területre injekciózott őssejtek jelentősen gyorsíthatják a stroke-os agy regenerációját.
A Londoni Imperial College kutatóinak eredményei szerint az őssejtek vérereket képeznek a sérült agyterületen, s ezáltal érik el jótékony hatásukat.

A kísérleti alanyok, jóllehet súlyos agyvérzést szenvedtek el, egytől egyig járóképesek lettek és önállóan látták el magukat a kezelést követően. A mostani féléves kísérletbe bevont öt ember agyába speciális, úgynevezett CD34+ őssejteket injektáltak, amelyeket gerincvelejükből vontak ki. A BBC tudományos rovatának közlése szerint az őssejteket a sérült agyterületet ellátó artérián át juttatták be.

Az öt személy közül négyet különösen erős stroke sújtott. Ők elvesztették beszédképességüket és egyik oldalukra lebénultak. A korábbi hasonló próbálkozásokkal ellentétben ebben a kísérletben már a stroke utáni első héten megkezdték a kezelést.

A Stem Cell Translational Medicine nevű folyóiratban közölt eredmények azonban csak az első lépésnek számítanak a módszer elfogadtatásához. Szakértők szerint jóval nagyobb számú klinikai vizsgálatra volna szükség az eljárás biztonságának és hatékonyságának ellenőrzésére.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.